Jump to content

Serie A: a Lazio volt trénere érkezik Bergamóba

2015. 03. 04. 12:44

A sorozatban elszenvedett négy vereség után elbocsátotta szakvezetőjét, Stefano Colantuonót az olasz labdarúgó-bajnokság 17. helyén álló Atalanta. A bergamói klub vezetősége nem sokáig tétlenkedett és már meg is nevezte a szakember utódját, aki legutóbb a Lazio együttesénél dolgozott.

Az 52 éves Colantuonót az az Edy Reja követi az Atalanta kispadján, aki korábban a Lazio edzője volt. Reja nagy vándornak számít, az Atalanta lesz edzői pályafutása 24. állomása. Érdekes, hogy a szakember karrierje során eddig csupán két helyen volt két évnél tovább a szakmai munka felelőse, a Vicenza együttesét annak idején három, a Napoli csapatát pedig négy évig irányította.

A bergamói egyesület vezetői megköszönték a posztot 2010 óta betöltő Colantuono munkáját, hiszen a tréner első szezonjában az élvonalba vezette a gárdát, amely azóta is a Serie A-ban szerepel.

(fg)
(Forrás: sportrajongo.hu/Fotó:sport.sky.it)