Nincs egyszerű helyzetben Brendan Rodgers a Liverpool menedzsere, ugyanis első lendületből nem sikerült rábírnia Jordan Hendersont szerződésének meghosszabbítására. Az egykori sunderlandi játékos kiválóan pótolja a sérült Steven Gerrardot, ideiglenesen a csapatkapitányi karszalagot is megörökölte, így joggal gondolja talán, hogy egy jóval előnyösebb szerződést is megérdemelne. A liverpooli vezetők heti 80 ezer fontos fizetést ajánlottak a játékosnak, ám ő ezt kevesli és egyelőre nem írta alá a hosszabbításról szóló kontraktust. Hendersonért természetesen kis túlzással fél Európa sorban áll, az angol sajtó szerint leginkább a Barceona legyeskedik körülötte, ez pedig nem jó hír Brendan Rodgers számára, akinek így meg kell valahogy győznie a vezetőséget, hogy kicsivel mélyebben nyúljanak a zsebükbe. A Liverpoolnál ugyanakkor szigorú belső szabályok vonatkoznak a szerződésekre és a fizetésekre, az Anfielden nem dobálóznak olyan könnyedén a font tízezrekkel.
A labda mindenesetre most a vezetőség térfelén pattog, amennyiben nem emelnek a téten, úgy könnyen lehet, hogy Henderson jövő ősszel már nem a Liverpool színeiben kezdi meg a bajnoki évadot.
(fg)
(Forrás:sportrajongo.hu;Fotó:independent.co.uk)