A Bayern favoritként látja vendégül ukrán riválisát, ráadásul úgy léphet pályára az Allianz Arénában, hogy a klub történetében két kivétellel minden olyan európai kupapárharcának visszavágóját megnyerte, amelynek első mérkőzésén döntetlent ért el idegenben. A 19 ilyen párharc közül csak a Liverpool elleni 1981-es BEK-elődöntő (1-1), illetve az AC Milan elleni 2007-es BL-negyeddöntő visszavágója (0-2) jelent kivételt.
Mircea Lucescu, a Sahtar román vezetőedzője az európai szövetség (UEFA) honlapjának elmondta, elégedett volt csapata teljesítményével az első, gól nélküli döntetlent hozó összecsapáson, a Bayern csak a Sahtar hibái után tudott kisebb lehetőségeket kialakítani.
"Tisztában vagyunk vele, hogy rendkívül nehéz visszavágó elé nézünk, hiszen egy olyan nagy klub, mint a Bayern, nem akar ilyen korán búcsúzni a sorozattól, ráadásul a döntőt Berlinben rendezik, ami további motivációt jelenthet neki" - tette hozzá Lucescu.
A müncheni gárda toronymagasan vezeti a Bundesligát, legutóbbi négy mérkőzésén 21-szer volt eredményes.
A másik szerdai párharcban a Chelsea a párizsi 1-1 után fogadja a Paris Saint-Germain együttesét a Stamford Bridge-en. A két csapat tavaly a negyeddöntőben találkozott egymással, akkor a francia gárda 3-1-re nyerte az első felvonást, Londonban azonban 2-0-ás vereséget szenvedett, így a Kékek jutottak tovább. A Chelsea részéről veszélyes taktika lenne, ha megpróbálna ráülni az eredményre, ugyanis a PSG legutóbbi 16 mérkőzése közül csupán egyen nem szerzett gólt, miközben 14 találkozó óta nem talált legyőzőre.
(Forrás:sportrajongo.hu;mti/Fotó:uefa.com)