A még mindig csak 26 éves játékos novemberben tért vissza 10 hónap kihagyás után, ekkor azonban egy újabb sérülés ismét a partvonalon kívülre kényszerítette, az azóta eltelt időszakban mindössze 5 mérkőzésen kapott szerepet klubjánál. A villámléptű szélső ennek ellenére meghívót kapott az angol válogatottba a litvánok elleni Európa-bajnoki selejtezőre és az olaszok elleni torinói barátságos mérkőzésre is. A korábban a Liverpool együttesét is irányító Roy Hodgson szövetségi kapitány azonban a játékos tudtára adta, hogy amíg nem játszik rendszeresen klubjánál, addig a válogatottnál sem lesz alapember. „Itt farkastörvények uralkodnak. Bármikor megsérülhetsz, és akkor a helyed, ami addig biztos volt, fél év elteltével már korántsem az.” – nyilatkozta a goal.com-nak a 67 éves szakember. „A holtpontok mindig nehéz időszakkal járnak. Nem mondom, hogy holtponton van, de kétségtelenül nagyon fontos hónapok előtt áll.” – tette hozzá a korábban Gera Zoltánnal is együtt dolgozó szakvezető.
A szélvészgyors támadó 2006-ban tinédzserként robbant be a köztudatba, és bár az angol futball egyik legnagyobb tehetségeként tartották számon, pályafutását folyamatosan kísérték a kisebb-nagyobb sérülések, így majd’ 10 éves felnőtt karrierje során csak 190 bajnoki mérkőzésig és 35 válogatott fellépésig jutott, ami bár így is tekintélyes mérleg, nem számít soknak egy ilyen tehetséggel rendelkező játékos esetében. Este az angolok 20:45-ös kezdéssel mérkőznek meg Litvánia nemzeti csapatával a Wembley-ben, hogy Walcott-tal, vagy nélküle, az néhány óra múlva kiderül.
(gt)
(Forrás:sportrajongo.hu/goal.com/Fotó:telegraph.co.uk)