"Nehéz döntést kellett meghoznunk, de úgy gondoljuk, hogy így van a legnagyobb esély arra, hogy ismét sikeresek legyünk a pályán" - közölte vasárnap az angol klub tulajdonosa, John W. Henry.
A 42 éves északír edző 2012-ben ült le a kispadra, és tavaly bajnoki ezüstérmet szerzett a csapattal. A jelenlegi szezonban ugyanakkor a csapat nyolc forduló után 12 ponttal a tabella 10. helyén áll annak ellenére, hogy a nyáron 110 millió euróért érkeztek új játékosok. Az Európa Liga csoportkörében a liverpooliak eddigi két mérkőzésükön két pontot gyűjtöttek.
Rodgers helyére a hírek szerint a Borussia Dortmund együttesével a hazai porondon mindent megnyerő, a gárdát BL-döntőig vezető Jürgen Klopp érkezik. Az angol lapok biztosra veszik a német szakember liverpooli szerepvállalását, viszont részleteket eddig még nem közöltek az esetleges szerződtetéséről. Nem úgy egy bosnyák lap, a pravdabl.com, amely biztos forrásra hivatkozva megírta, hogy Klopp három évre ír alá és egykori segítőjét, Zeljko Buvacot is hozza magáról. A lap szerint a megállapodást még a héten bejelentik.
(Forrás:sportrajongo.hu/mti/Fotó:bleacherreport.com)