"Amikor aláírtam a Cosmoshoz tavaly decemberben, azt mondtam, majd az idény vége felé meglátom, hogy érzem magam, illetve, hogy szeretnék-e tovább játszani. Most úgy döntöttem, a szezon végén visszavonulok, de addig teljes mértékben az évad minél jobb lezárására összpontosítok, hogy a bajnokság megnyeréséhez segítsem a csapatot. A következő hónapokban fogom eldönteni, mi lesz a következő lépés a karrieremben" - idézi Raúlt amerikai klubjának közleménye.
A spanyol támadó egy ideje tanácsadóként tevékenykedik a Cosmos utánpótlás-akadémiáján, pályafutása lezárását követően minden bizonnyal teljes munkaidőben számítanak rá a fiatalok mellett. "A foci nagyon sokáig része volt az életemnek, ezért nem volt könnyű meghoznom a döntést, hogy abbahagyom, de azt hiszem, éppen a megfelelő időben vonulok vissza. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki segített a karrierem során" - mondta Raúl.
Ősi riválisnál, az Atlético Madrid akadémiáján nevelkedett a csatár, majd 1992-ben igazolt a Realhoz, amelynek felnőtt csapatában két évvel később mutatkozott be. A 2010-es távozásáig 741 tétmérkőzésen 323 gólos - ezzel Cristiano Ronaldóval holtversenyben a Real Madrid legeredményesebbjének számító - játékos számos trófeát nyert, közte három Bajnokok Ligáját és hat spanyol bajnoki címet. Később megfordult a német Schalke 04 és a katari al-Szadd együttesénél is. A spanyol válogatottban 1996-ban mutatkozott be, és tíz év alatt 44 gólt szerzett 102 mérkőzésen.
Raúl a válogatottal már nem volt ennyire sikeres, igaz ehhez az is kellett – sőt leginkább az kellett -, hogy Louis Aragonés ne hívja be a spanyol aranykorszak kezdetén 2008-ban az Európa-bajnoki keretbe.
(Forrás:sportrajongo.hu;mti/Fotó:Twitter)