Vasárnap az éllovas Fiorentinát fogadja a jelenleg hatodik helyen álló déli csapat, amely egy esetleges győzelemmel sorozatban negyedszer nyerhet. A Lazio (5-0) és a Milan kiütése (0-4), valamint a Juventus legyőzése (2-1) után joggal bizakodhatnak a nápolyi drukkerek egy újabb sikerben, aminek a kulcsa – idén sokadszorra – Gonzalo Higuain lehet.
Az argentin csatár számára a tavalyi év kész rémálom volt: a világbajnoki döntőn mutatott pocsék játékot egy 7 meccses góltalansági széria követte, majd az utolsó fordulóban a Lazio ellen kihagyta azt a tizenegyest, amivel a klub odaért volna a Bajnokok Ligája pótselejtezőt jelentő 4. helyre a bajnokságban. A nyáron új edző érkezett Nápolyba Maurizio Sarri személyében, Higuain pedig eddig 5 góllal és 2 gólpasszal segítette az új edző „beilleszkedését”.
„80%-ban Sarri érdeme, hogy Higuain így játszik – mondja Simone Rovera, a Tuttosport szakírója. A felkészülés elején nem volt minden tiszta körülötte, beszéltek sokat arról, hogy távozik, így feszült volt a légkör. Sarri leült vele, és biztosította arról, hogy nagyon fogja élvezni az új játékrendszert, a Benítez-éra 4-2-3-1-ét felváltó, sokkal támadóbb 4-3-3-at. Ez nagyon pozitívan hatott Gonzalóra, aki élvezte, hogy nem lesz annyira korlátok közé szorítva, mint a spanyol mester idejében. Sarri úgy beszélt vele, mintha egy családtagja lenne.”
A Napoli az első két mérkőzését elbukta, de aztán beindult a játék. „Az új edző azt akarja, hogy a játékosok élvezzék a futballt. Ehhez viszont kifogástalan kondíció kell, és Higuain soha nem volt még ilyen fizikai állapotban, mióta Európában játszik, mint most. A számok önmagukért beszélnek: többször ér labdához, többet passzol a mezőnyben és az utolsó 30 méteren, valamint több sikeres csele és szerelése van, mint az eddigi olasz szezonjaiban bármikor. Sokan csak egyszerű befejező csatárként könyvelik el, de nagyon jó kiszolgálóként is. Kicsit olyan, mint Trezeguet volt.” A Legia Varsó ellen szerzett szenzációs gólja után a társak és az újságírók egy teljesen új Higuaint láttak: a vezért. „Többet kereste labdákkal a társakat, és ők is nagyon keresték őt. A Milan ellen Insigne gólja előtti passza régen nem passz lett volna: a régi Higuain gólt akart volna szerezni.
A bajnoki cím? „Egyre többet beszélnek róla, főleg a Juventus legyőzése után. Az aktuális bajnokot legyőzni mindig nagy dolog. Utána jött a Milan kivégzése, előtte a Lazio sem menekült, így igen, idén reális esélye van a Napolinak. Higuainnal most fordulhat elő először, hogy egy csapat vezéreként nyerjen. Eltökéltebb, mint eddig bármikor.”
(Forrás: sportrajongo.hu/France Football; fotó: sportrajongo.hu/mundodeportivo.com)