Jump to content

Totti kiborult, hazaküldték

2016. 02. 20. 15:17

Francesco Totti és az AS Roma régi-új edzője, Luciano Spalletti között úgy tűnik nem túl rózsás a viszony. A "farkasok" klublegendája az egyik olasz televízióban panaszkodott arra, hogy a tréner szinte levegőnek nézi, csak a médiában beszél róla szépen. Totti nem kap szerepet a Roma csapatában, ezt a kapitány sérelmezi, mondván tett ő annyit a klubért, hogy szebb bánásmódban részesüljön. Az interjú után Spalletti válasza sem késett sokat. 

Kihúzta a keretből és hazaküldte Francesco Tottit az AS Roma edzője. A Farkasok legendája a Rai 1 csatornának adott interjúban arra panaszkodott, hogy kevés lehetőséget kap Luciano Spalettitől.

"Így nem hagyhatom abba. A sérülésemből már meggyógyultam, mégsem vetnek be. Nem élhetek így. Tiszteletet követelek azért, amit az elmúlt sok évben nyújtottam" - nyilatkozta a 39 éves Totti.

"Fáj, hogy a kispadot kell koptatnom. Értem, hogy az én koromban már kevesebb lehetőséget kapok, de rossz érzés, hogy így ér véget a karrierem. Főleg ahhoz képest, hogy mit adtam Rómának. Több tiszteletet követelek mindannak, amit itt elértem" - nyilatkozott az olasz állami televíziónak Totti, aki eddig csaknem 700 meccset játszott az AS Roma színeiben.

Spalletti az interjú miatt kihúzta a Palermo elleni vasárnap esti meccsre készülő keretből a játékost, és hazaküldte a közös étkezés után.

 

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu ,mti/Fotó:en.tempo.co)