Jump to content

Pellegrini visszavonulhat

2016. 05. 30. 16:10

Manuel Pellegrini saját bevallása szerint elgondolkodna a visszavonuláson, amennyiben nem kap olyan ajánlatot, amelyet elég érdekesnek tart. A chilei szakember az idény végén távozott a Manchester City éléről, ahol Pep Guardiola váltotta. 

 

 
Amennyiben nem kap olyan ajánlatot, amelyet érdekesnek talál, akár be is fejezheti edzői pályafutását Manuel Pellegrini, aki idén Bajnokok Ligája-elődöntőig vezette a Manchester City labdarúgócsapatát.
 


A 62 éves chilei szakvezetőt legutóbb az Evertonnál megüresedett poszttal hozták hírbe, de ő a Guardiannak nyilatkozva azt mondta, a megfelelő kihívást jelentő ajánlatig nem akar dolgozni.

„Ha abba kell hagynom, akkor abbahagyom, decemberig, egy évig vagy örökre. Persze hiányozna az edzősködés, mert a kihívás tart életben” – jelentette ki a szakember, aki elárulta: az ő döntése volt, hogy nyári távozását és Josep Guardiola érkezését már februárban bejelentette a Manchester City.
 
„Miután Guardiola közölte, hogy Angliában folytatja, a sajtó azonnal elkezdte őt hírbe hozni a Cityvel, az Arsenallal és a Manchester Uniteddel. Lehetetlen megmondani, hogy jó döntést hoztam-e” – tette hozzá Pellegrini.
 
Az edző 2013-ban írt alá a Cityhez, amellyel egy bajnoki címet és két Ligakupát nyert, valamint a klub történetében először BL-elődöntőig vezette a kék-fehéreket. 
 
 
(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:twitter)