Jump to content

Barcelona: gond Messi szerződése körül

2017. 01. 11. 19:51

Komoly nehézséggel kell szembenéznie a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Barcelona vezetőségének, amennyiben meg szeretné hosszabbítani legnagyobb sztárjának, az argentin Lionel Messinek a szerződését.

 

Oscar Grau, a katalán klub vezérigazgatója emlékeztetett rá, hogy az ötszörös aranylabdás támadó szerződése 2018. június 30-án lejár, azaz 18 hónapjuk van arra, hogy megállapodjanak a hosszabbításról. Ez azonban nem ígérkezik egyszerűnek, mivel a spanyol liga szabályozásának értelmében a klubok a költségvetésüknek legfeljebb a 70 százalékát költhetik a játékosok fizetésére, márpedig a Barcelonáénál egész Európában csak a Manchester Unitednak nagyobb a bérköltsége.


"Hideg fejjel kell elemeznünk a helyzetet, hiszen azt szeretnénk, ha a világ legjobb játékosa a Barcelona csapatában játszana a továbbiakban is. Közösen kell megegyeznünk a folytatásról. Vagy a költségvetésünket kell növelni, vagy meg kell válnunk néhány játékosunktól" - mondta Grau.

A katalán együttes másik két sztárját, az uruguayi Luis Suárezt és a brazil Neymart 2021-ig köti érvényes szerződés a Barcelonához, addig mindketten nagyjából évi 25 millió eurót (7,7 milliárd forint) visznek haza. Ezzel szemben Messi jelenlegi kontraktusa kisebb összeget, nagyjából 22 millió eurót (6,7 milliárd forint) tartalmaz.

A Barcelona költségvetése a mostani idényben 695 millió euró (214 milliárd forint), játékosainak átlagos havi keresete pedig közel 7,5 millió euróra (2,3 milliárd forint) rúg.

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:twitter)