Olaszország egyik legnagyobb presztízsű mérkőzése a bajnoki versenyfutás szempontjából kevés jelentőséggel bír, legalábbis ami a két csapat egymáshoz viszonyított helyzetét illeti, hiszen amíg a Juve vezeti a pontvadászatot, addig a milánóiak 17 pont hátránnyal a hetedik helyen állnak. Az összecsapást mégis komoly várakozás előzi meg, ugyanis a főként fiatalokból álló Milan ebben a szezonban eddig rendre komoly gondot okozott Massimiliano Allegri együttesének, melyet októberben a bajnokságban, majd decemberben az olasz Szuperkupa-meccsen is legyőzött.
A torinóiak februárban valamennyit törlesztettek a korábbi sérelmekért és kiejtették ellenfelüket az Olasz Kupából, ám a bajnokságban is szeretnék felülmúlni riválisukat. A meccs esélyese egyértelműen a Juventus, mely legutóbbi 30 hazai bajnokiját megnyerte, a Milantól pedig 2011 márciusában kapott ki legutóbb a saját pályáján.
A tabellán a Juvét nyolc pont hátránnyal követő AS Roma Balogh Norbert és Sallai Roland csapatához, a 18. helyen álló Palermóhoz látogat. Szicíliában kötelező a győzelem a rómaiak számára, különösen azok után, hogy egy hete kikaptak a Napolitól, mely már csak két ponttal van mögöttük a tabella harmadik helyén. A két magyar az utóbbi meccseken kezdő volt, Balogh viszont vasárnap biztosan nem jut majd szóhoz, miután múlt vasárnap, Torinóban kiállították.
A nápolyiak kedden kiestek a Bajnokok Ligájából, most pedig a 19. Crotone ellen lépnek pályára, míg Nagy Ádám és csapata, a 16. Bologna - ugyancsak vasárnap - a 12. Sassuolo otthonában szerepel.
A forduló meccssorából a Juventus-Milan mellett a hatodik Internazionale és a negyedik Atalanta vasárnapi találkozója, illetve a Sampdoria és a Genoa szombat esti városi rangadója emelkedik ki, de szintén jó futballt ígér az ötödik Lazio és a kilencedik Torino hétfői meccse.
Serie A, 28. forduló:
péntek:
Juventus-AC Milan 20.45
szombat:
Genoa-Sampdoria 20.45
vasárnap:
Sassuolo-Bologna 12.30
Chievo-Empoli 15.00
Fiorentina-Cagliari 15.00
Internazionale-Atalanta 15.00
Napoli-Crotone 15.00
Pescara-Udinese 15.00
Palermo-AS Roma 20.45