A Hoffenheimtől elszenvedett keddi vereség után újabb rangadó vár a címvédő és tíz pont előnnyel éllovas Bayern Münchenre a német labdarúgó-bajnokságban: a bajorok a 28. forduló szombati játéknapján a negyedik helyen álló Borussia Dortmundot fogadják.
Mindkét együttes érdekelt még a Bajnokok Ligájában is, a negyeddöntő jövő heti első mérkőzésein a Bayern a címvédő Real Madridot, a BVB pedig az AS Monacót látja majd vendégül.
Bár a müncheniek kedden kikaptak, az mindössze a második vereségük volt a mostani Bundesliga-szezonban, otthon pedig még továbbra is veretlenek (10 győzelem/3 döntetlen). A dortmundiak ezzel szemben idegenben felemásan teljesítenek (4 győzelem/5 döntetlen/5 vereség), így még azzal együtt is bravúrnak számítana a szombati győzelmük, hogy a Bayern másik idénybeli veresége éppen az ő nevükhöz fűződött még novemberben (1-0).

Gulácsi Péter csapata, a második helyezett Leipzig a középmezőnyhöz tartozó Bayer Leverkusent fogadja a hétvégi fordulóban, míg a másik magyar légiós, Szalai Ádám harmadik helyen álló együttese, a hét meccs óta veretlen Hoffenheim ezúttal a kiesés ellen küzdő, de otthon legutóbb november elején vesztes Hamburger SV vendége lesz.
A Dárdai Pál irányította Hertha BSC sorozatban elszenvedett három vereség után az osztályozós helyen álló Augsburgot fogadja vasárnap, s jó esély kínálkozik arra, hogy megszakítsa a negatív szériát.
A 28. forduló pénteken este az Eintracht Frankfurt és a Werder Bremen mérkőzésével veszi kezdetét: az ősszel remekül szerepelt hazaiak nyolc meccs óta nem tudnak nyerni, a vendégek viszont olyan komolyan veszik a kiesés elleni harcot, hogy utóbbi hét mérkőzésükön nem találtak legyőzőre, sőt, ezek közül hatot megnyertek. A két csapat között immár csupán két pont a különbség a tabellán.
Bundesliga, 28. forduló:
péntek:
Eintracht Frankfurt-Werder Bremen 20.30
szombat:
Freiburg-Mainz 15.30
Hamburger SV-Hoffenheim 15.30
1. FC Köln-Borussia Mönchengladbach 15.30
RB Leipzig-Bayer Leverkusen 15.30
Schalke 04-VfL Wolfsburg 15.30
Bayern München-Borussia Dortmund 18.30
vasárnap:
Hertha BSC-Augsburg 15.30
Ingolstadt-Darmstadt 17.30