Jump to content

Serie A: Nagy Ádámék tehetnek szívességet a Juvénak

2017. 04. 07. 11:48

A Juventusra kötelező győzelem vár, a Roma Bolognában vendégeskedik, míg a harmadik Napolira újabb rangadó vár a negyedik Lazio otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában,

 
 
 

 

 
A nápolyiak sorra vívják a nehéz összecsapásokat, a múlt hétvégén döntetlent játszottak a címvédő és éllovas Juventusszal, majd szerdán ugyancsak a torinóiakkal csaptak össze az Olasz Kupában, s bár ezúttal nyertek, nem sikerült fináléba jutniuk.
 
Nem úgy mint a fővárosiaknak, akik remek formában vannak: amellett, hogy kedden a városi rivális AS Romát kiejtve biztosították helyüket a kupadöntőben, a bajnokságban is nyolc mérkőzés óta veretlenek.

A találkozónak óriási a tétje, ugyanis a két csapatot négy pont választja el egymástól, azaz hazai sikerrel a Lazio megközelítené riválisát, amely még éppen a Bajnokok Ligája-indulást érő helyen áll, viszont a vendég győzelem tulajdonképpen végérvényesen eldönti, hogy mely három olasz csapat szerepelhet a következő idényben a legrangosabb európai kupasorozatban.

A hatpontos előnnyel listavezető Zebrák - akik 11 forduló óta nem találtak legyőzőre - ezúttal a Chievo ellen folytathatják menetelésüket, míg legfőbb üldözőjük, az AS Roma a Nagy Ádámot foglalkoztató Bologna vendége lesz.

Sallai Roland és Balogh Norbert bennmaradásért küzdő csapata, a Palermo Milánóba utazik, ahol az AC Milan fogadja. A szicíliai gárdának négy egymást követő vereség után muszáj lenne elkezdenie pontokat gyűjteni, mert nyolc körrel a bajnokság vége előtt hét pont a hátránya az utolsó bennmaradást jelentő helyen álló Empolival szemben.

Serie A, 31. forduló:
szombat:
Empoli-Pescara 15.00
Atalanta-Sassuolo 18.00
Juventus-Chievo 20.45

vasárnap:
Sampdoria-Fiorentina 12.30
Udinese-Genoa 15.00
Crotone-Internazionale 15.00
AC Milan-Palermo 15.00
Bologna-AS Roma 15.00
Cagliari-Torino 15.00
Lazio-Napoli 20.45
(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: twitter)