Jump to content

BL: odahaza is megszórta a Dortmundot a Monaco

2017. 04. 19. 23:39

Az AS Monaco 3-1-re legyőzte a Borussia Dortmund csapatát a labdarúgó Bajnok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján, így a monacói csapat 6-3-as összesítéssel jutott be az elődöntőbe.

 
 
Nem elég, hogy a rendőrség feltartotta a Dortmund csapatbuszát a mérkőzés előtt, az így később kezdődött mérkőzésen már a harmadik percben jött a hidegzuhany. Mendy lőtt körülbelül 30 méterről kapura, azonban Bürki csak kiütni tudta a labdát, ami Mbappé elé pattant. A francia támadó nem hibázott, és a kapuba lőtte a játékszert, a Monaco tehát gyorsan vezetést szerzett. A fiatal támadó ezzel rekorder is lett, hiszen 18 évesen még senki nem szerzett 5 gólt a BL-kiírásban.
 


A 14 percben Sahín egyenlíthetett volna, 25 méterről eleresztett bombája a kapufán csattant óriásit, de nem befelé, hanem kifelé pattant, így az eredmény nem változott. Legalábbis a 17. percig… A 16-os sarkáról Lemar emelte be az ötös elé a labdát, melyet Falcao fejelt a kapu közepébe. Egyre nehezebb helyzetbe került a Dortmund, ugyanis Falcao találatával összesítésben már 5-2-re vezettek a monacóiak.

A második gól aztán kizökkentette a németeket is, immáron ők is eljutottak a kapu elé, de gólt szerezni nem sikerült, a szünetre is maradt a 2-0-s monacói vezetés.

Amilyen rosszul kezdődött az első félidő a Dortmundnak, olyan jól indult a második, három perc elteltével ugyanis nem ők kaptak, hanem ők rúgtak gólt. Dembelé adta be a labdát középre, melyet a Gliket és Moutinhót megelőző Marco Reus jobbal a jobb felsőbe helyezett.

Óriási iram volt a találkozón, mindkét csapat a gólszerzésre törekedett, aminek az eredménye az volt, hogy a kapuk előtt helyzetek alakultak ki.

A 62. percben Falcao duplázhatta volna meg góljainak számát, egy perccel később Piszczek fejese majdnem a bal alsóban landolt, a monacói Mendynek köszönhetően. A 70.-ben Mbappé lapos lövését védte bravúrral Bürki, majd Touré fejesét is fogta monacói kapus.

A 81. percben az első gólt szerző Mbappét, Germain váltja a pályán. Hogy ez miért is érdekes? Azért, mert pár másodperccel később, újra megölelgethette lecserélt csapattársát, ugyanis a hazai szurkolók legnagyobb örömére, Lemar remek passzát gólra váltotta.

A mérkőzést végül 3-1-re nyerte a hazai együttes, amely 6-3-as összesítéssel jutott be a Bajnokok Ligája legjobb négy csapat közé.
 


Labdarúgó Bajnokok Ligája, negyeddöntő:

AS Monaco - Borussia Dortmund 3-1

Gólszerzők: Mbappé 3', Falcao 17', Germain 81' illetve Reus 48'
 
A nap másik mérkőzésén: 
 
FC Barcelona (spanyol) - Juventus (olasz) 0-0, tj: Juventus 3-0-ás összesített eredménnyel. 

Kedden a Real Madrid hosszabbítás után búcsúztatta a Bayern Münchent, míg az Atlético Madrid a Leicester City ellenében jutott tovább. Az elődöntő sorsolását pénteken 12 órától Nyonban tartják.
(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, m4sport.hu / Fotó: twitter)