A Manchester United és a Celta korábban még sohasem találkozott egymással az európai kupákban. Az angol együttes hazája bajnokságban 22 forduló óta nem kapott ki, ennek ellenére is csak az ötödik helyen áll, hátránya négy pont a Bajnokok Ligája-selejtező indulást érő negyedik városi rivális Cityvel szemben. A a Primera Divisiónban tizedik Celta Vigónak gyakorlatilag az Európa Liga-győzelem az egyetlen esélye, hogy a következő idényben is érdekelt legyen a nemzetközi porondon - ez ugyebár BL-indulást érne.
Az Ajax és a Lyon négyszer a Bajnokok Ligájában játszott egymással, két holland-siker mellett két döntetlen született. Az amszterdami gárda a következő idényben jó eséllyel BL-induló lesz, hiszen a második a holland pontvadászatban, a Lyonnak azonban csak a serleg elhódítás érhet tagságot az első számú sorozatban, mivel a negyedik a Ligue 1-ben, hátrányba pedig 19 pont a harmadik Nice-szel szemben.
Európa Liga
elődöntők:
Ajax (holland)–Olympique Lyon (francia)
Celta Vigo (spanyol)–Manchester United (angol)
az első mérkőzések: május 4.
visszavágók: május 11.
döntő, május 24., Stockholm, Friends Aréna,