Jump to content

Svédország: Ibra nemet mondott

2017. 11. 09. 15:42

Zlatan Ibrahimovic kizárta, hogy visszatérjen a svéd labdarúgó-válogatottba. Mint ismeretes a svéd labdarúgás valaha volt legjobbja egyelőre sérüléséből próbál visszatérni, a rehabilitáció jól halad, ám a válogatottban való újbóli fellépésben nem gondolkodik a zseniális játékos. 

 

„Csak arra gondolok, hogy újra a pályán lehessek, de nem Svédországra vagy a világbajnokságra. A történetem a válogatottal véget ért" – jelentette ki a 36 éves csatár a Sky Italia tv-csatornának nyilatkozva. A Manchester United játékosa súlyos sérülése után lábadozik, de reménykedik benne, hogy még idén újra játszhat klubcsapatában.

Ibrahimovicot abból az alkalomból kérdezték, hogy a svédek az olaszokkal játszanak a világbajnoki pótselejtezőben, a párharc első mérkőzését pénteken rendezik Stockholmban, majd hétfőn következik a milánói visszavágó.

A futballista úgy véli: nélküle felszabadultabban játszhat a nemzeti együttes. 

„Most, hogy már nem vagyok ott a csapatban, kisebb nyomás nehezedik a válogatottra, mivel az emberek kevesebbet várnak tőle. Amikor még játszottam, mindenki azt várta, hogy nyerjük meg az Európa-bajnokságot vagy a világbajnokságot" – fogalmazott.

Ibrahimovic április 20-án, a belga RSC Anderlecht elleni Európa-liga-negyeddöntős meccsen szenvedett térdszalagszakadást, azóta nem játszik.

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti / Fotó: twitter)