Jump to content

Premier League: jön a téli szünet

2018. 06. 08. 15:29

Kéthetes téli szünetet vezetnek be az angol labdarúgó Premier League-ben a 2019/2020-as idénytől kezdődően.

A szövetség (FA) pénteken jelentette be a döntést, amely ugyanakkor nem jelenti azt, hogy leállna a bajnokság. A februári szünet úgy zajlik majd, hogy az erre az időszakra eső két hétvégén tíz-tíz helyett csak öt-öt mérkőzést rendeznek, ezzel a sűrű karácsonyi időszakot és évkezdetet követően kéthetes pihenőt biztosítanának a játékosoknak.

Martin Glenn, az FA ügyvezetője a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt évekhez viszonyítva sokkal tartalmasabb tárgyalásokat folytattak a liga képviselőivel a szünet versenynaptárba illesztéséről.

A friss döntés része, hogy az FA Kupa ötödik fordulójának mérkőzéseit hét közben rendezik, és ebben a szakaszban nem lesznek újrajátszások, helyettük hosszabbítással, illetve tizenegyesekkel dőlnek el a párharcok.

"Ez egy jelentős lépés az angol labdarúgásban, és azt reméljük, hogy ebből az ország és a klubok is profitálni fognak" - mondta Glenn.

Az európai topbajnokságok közül jelenleg egyedül a Premier League-ben nincs téli szünet.

(Forrás: sportrajongo.hu, mti / Fotó: MTI,youtube, pinterest)