Jump to content

MLS - Clint Dempsey bejelentette visszavonulását

2018. 08. 30. 07:22

Clint Dempsey, az Egyesült Államok labdarúgó-válogatottjának gólrekordere szerdán bejelentette visszavonulását.

"Hosszas gondolkodás után úgy döntöttünk a családommal, ez a megfelelő pillanat, hogy búcsút mondjak a játéknak. Mindig az volt az álmom, hogy profiként futballozhassak. Hálás vagyok, hogy bejárhattam ezt az utat" - mondta pályafutása utolsó klubja, az észak-amerikai profiligában (MLS) szereplő Seattle Sounders FC honlapján közzétett nyilatkozatában a 35 éves támadójátékos.

Dempsey 2004-ben a New England Revolution csapatában kezdte felnőtt karrierjét, majd a Fulham és a Tottenham Hotspur színeiben hét idényt töltött a Premier League-ben, végül 2013-ban igazolt Seattle-be.

A Fulham együttesével - Gera Zoltán csapattársaként - 2010-ben Európa-liga-döntős volt, a következő két szezonban a csapat házi gólkirálya lett, és mindkétszer a legjobb játékosnak választották a klubnál.

Az Egyesült Államok válogatottjában 141 mérkőzésen 57 gólt szerzett, utóbbi - Landon Donovannal holtversenyben - amerikai rekord. Három idényt követően is megválasztották hazája legjobbjának, az Arany Kupáról három arany- és egy ezüst-, a Konföderációs Kupáról egy ezüstérme van, illetve ő volt a 2015-ös Arany Kupa gólkirálya.

Az amerikai labdarúgók közül Dempsey szerezte a legtöbb gólt az angol élvonalban, illetve ő az egyetlen, aki az Egyesült Államok válogatottjában három egymást követő világbajnokságon (2006, 2010, 2014) is betalált.

Két évvel ezelőtt szívritmuszavart diagnosztizáltak nála, de miután orvosai ismét engedélyezték, visszatért a pályára.

(Forrás: sportrajongo.hu, mti / Fotó: MTI,pinterest, youtube.com)