Jump to content

Bundesliga - Dárdai Herthája a kiesés szélére sodorhatja Doll Hannoverjét

2019. 04. 20. 10:00

A vezetőedzői posztról az idény végén távozó Dárdai Pál vezette Hertha BSC a sereghajtó Hannovert fogadja a német labdarúgó Bundesliga 30. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén, és ha Thomas Doll együttese nem tud nyerni Berlinben, akkor négy körrel a bajnokság vége előtt már csak az osztályozós pozíció elérésére marad esélye.

A korábbi ferencvárosi edző január végén vette át a Hannover irányítását, de nem tudott megújulást hozni a csapat életében. Doll mérlege egy győzelem mellett nyolc vereség, idegenben négy bajnoki meccsen pontot sem tudtak szerezni tanítványai. A helyzet ugyanakkor a Herthánál sem fényes, a fővárosi együttes március 2. óta nyeretlen, sőt, öt meccsből öt vereség a mérlege, ez pedig Dárdai állásába is került. A klub a hét elején jelentette be, hogy a magyar tréner közös megegyezéssel távozik a szezon végén, így a játékosokat leginkább Dárdai szép búcsúztatása motiválhatja a hátralévő öt körben.

Erre máris jó alkalmat jelent a Hannover vasárnapi vendégszereplése, mivel a sereghajtó legyőzése még a sérülések miatt megtizedelt berlini csapat számára is kötelező feladatnak tűnik. Ha Dárdai és tanítványai a papírformának megfelelően legyőzik Dollékat, vagy döntetlent játszanak velük, akkor a Hannovernek a matematikai esélyei is elszállnak a közvetlen élvonalban maradást érő, 15. hely megszerzésére.

A bajnoki címért versenyt futó címvédő és listavezető Bayern München szombaton a nemzetközi kupaszereplésért harcoló Werder Brement fogadja, a bajorok mögött egypontos hátránnyal második Borussia Dortmund pedig vasárnap lép pályára Freiburgban. Utóbbi együttesben biztosan nem játszik az ágyékműtéte után lábadozó Sallai Roland, és a négy mérkőzés óta nyeretlen hazaiaknak papíron nehezen megoldható feladat a dortmundiak legyőzése.

A magyar válogatott Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató, harmadik RB Leipzig ezúttal az ötödik Borussia Mönchengladbach vendége lesz az európai kupasorozatokban való indulás szempontjából fontos meccsen, míg a negyedik Eintracht Frankfurt a fordulót záró hétfő esti összecsapáson Wolfsburgban lép pályára.

A szintén magyar válogatott Szalai Ádámot is a soraiban tudó, hatodik Hoffenheim a kiesés elkerüléséért küzdő, 15. Schalke otthonában szerepel szombat este, míg az osztályozót jelentő, 16. pozíciót elfoglaló Stuttgart a 14. Augsburg vendége lesz a szombat délutáni program során.

A Hannoverhez hasonló nehéz helyzetbe kerülhet a 17. Nürnberg is, ha elveszíti szombat délutáni mérkőzését a nyolcadik Bayer Leverkusen otthonában. Amennyiben a Nürnberg nem szerez pontot, a Schalke pedig legyőzi Szalaiékat, akkor a Nürnbergnek is csak arra marad már esélye, hogy az osztályozó érő 16. pozícióban végezzen az idény végén. 

Bundesliga, 30. forduló:

szombat:

FC Augsburg-VfB Stuttgart 15.30

Bayern München-Werder Bremen 15.30

Bayer Leverkusen-1. FC Nürnberg 15.30

FSV Mainz 05-Fortuna Düsseldorf 15.30

Borussia Mönchengladbach-RB Leipzig 18.30

Schalke 04-1899 Hoffenheim 20.30

vasárnap:

SC Freiburg-Borussia Dortmund 15.30

Hertha BSC-Hannover 96 18.00

hétfő:

VfL Wolfsburg-Eintracht Frankfurt 20.30

(Forrás: sportrajongo.hu, m4sport, mti / Fotó: pixabay)