Jump to content

Hertha: megvan Dárdai utódja?

2019. 05. 07. 12:04

Ante Covic utánpótlásedző lehet Dárdai Pál vezetőedző utódja a Hertha labdarúgócsapatánál.

 

Az általában hiteles értesüléseiről híres német Bild szerint a 43 éves szakember a favorit, hogy elfoglalja a szezon végén távozó magyar tréner helyét. Michael Preetz menedzser ugyanis túl drágának tartja a másik két jelölt, a portugál André Villas-Boas és az amerikai David Wagner – akit a Schalke is kiszemelt – szerződtetését, inkább házon belüli megoldást keres, akárcsak Dárdai esetében.



Covic jelenleg a Hertha U23-as együttesét vezeti, amellyel a negyedik helyen áll a negyedik vonalban. Mellette szól, hogy Preetz a Kickernek így nyilatkozott: „Meg akarjuk őrizni az egyesületünk értékeit és továbbra is nagyban az utánpótlásra építeni. Ez követelmény lesz az új edzővel szemben.”  

Dárdai 2015 februárjában vette át a berlini csapat irányítását, a klub idén április közepén közölte, hogy az idény végén távozik.

(Forrás: sportrajongo.hu, m4sport, mti / Fotó: pixabay)