Jump to content

Furcsán készül az EL-döntőre a Chelsea

2019. 05. 29. 09:45

A Chelsea játékosain és vezetőedzőjén is feszültség mutatkozott a csapat keddi edzésén, Bakuban, ahol az együttes a labdarúgó Európa-liga döntőjében az Arsenallal mérkőzik meg szerdán ma.

A tréning sajtó számára is nyilvános részében a pályán, egy játékhelyzet közben kisebb szóváltásba keveredett egymással a brazil védő, David Luiz, valamint az argentin támadó, Gonzalo Higuain.

Az együttes 60 éves szakvezetője, Maurizio Sarri az eset után számon kérte a történteket David Luizon, majd dühösen hagyta el a pályát. Az olasz tréner többször is látványosan a földre dobta a sapkáját, amelybe aztán bele is rúgott.

A Chelsea szóvivője ezzel kapcsolatban azt mondta a sajtónak: az edző frusztrációja az edzés végén egyik játékosával sem hozható összefüggésbe. Sokkal inkább annak szólt, hogy nem tudták gyakorolni a rögzített játékhelyzeteket, mert az edzés utolsó 15 perce már a sajtó számára is nyilvános volt.

(Forrás: sportrajongo.hu, m4sport, mti / Fotó: pixabay)