Sajtóértesülések szerint a két klub hosszasan egyeztetett az ügyletről, a legnagyobb problémát a dél-amerikai csatár fizetése jelentette, ugyanis az Old Traffordon heti 400 ezer fonttal ő a csúcstartó, ennyit pedig az olaszok nem akartak adni neki.
A 30 éves Sanchez 2018 januárjában az Arsenaltól nagy reményekkel szerződött az MU-hoz, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, 19 hónap alatt 45 tétmérkőzésen mindössze ötször volt eredményes.
A chilei így most visszatér a Serie A-ba, ahol igazán ismert futballista lett, az Udinese játékosaként. Innen igazolt először az FC Barcelonához, majd az Arsenalhoz.
Az Inter már a második korábbi MU-támadót szerezte meg, a belga Romelu Lukakuért 75 millió eurót fizetett.