A milánói mérkőzés előtt a bergamói csapat - amely két hete 5-1-re kapott ki Manchesterben - még pont nélkül állt. Az első félidő alapján úgy tűnt, ez a helyzet nem is változik, a vendégcsapat nagy fölényben futballozott, vezetett, majd tizenegyest hibázott. A szünet után azonban az Atalanta egyenlített, ettől magára talált, a 81. percben pedig a Cityből kiállították a szünetben becserélt kapust, Claudio Bravót, és a hátra lévő időben mezőnyjátékos, Kyle Walker védett.
Josep Guardiola, az angolok vezetőedzője nemmel válaszolt a sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy emlékszik-e olyan mérkőzésre, melyen három kapus lépett pályára saját csapatában.
"Hogy féltem-e? Természetesen. Tíz perc még hátra volt, akár a legrosszabbra is gondolhattunk" - utalt a hajrában történt kényszerű kapuscserére.
A katalán tréner ugyanakkor elégedetten nyugtázta, hogy jól reagáltak a helyzetre, csupán egy lövés ment a kapujukra ebben az időszakban.
"Az első félidőben nagyon jól játszottunk. A Bajnokok Ligája már csak ilyen, egyes pillanatokban hatékonyabbnak kell lenni. Hamar lezárhattuk volna a küzdelmet, de nem nyerhetünk meg minden mérkőzést a szezonban" - folytatta.
Az első számú kapus, Ederson szünetbeli lecseréléséről azt mondta: "Akadt egy kis gond a lábával. Sok hülyeséget csináltam már az életemben, de soha nem cseréltem le kapust, ha rendben volt".
Guardiola szerint mindenképpen pozitívum, hogy sok sérültjük ellenére négy pontot szereztek az Atalanta ellen.
A "harmadik számú kapus" utóbb úgy nyilatkozott, edzésen időnként azzal húzza a kapusokat, hogy elsőre el kellene kapni a labdát, de - utalva az egyetlen védésére - hozzátette, ezen az estén megértette, hogy néha két érintésre van szükség.
"Kyle Walker nagyon jó volt, a csapat pedig összetartó. Nehéz helyzetbe kerültünk, de Kyle megoldotta" - dicsérte csapattársát Joao Cancelo.
A hazaiak trénere viszont nem volt ennyire elégedett.
"A végén akár nyerhettünk volna. Tíz emberrel játszottak, mezőnyjátékos állt a kapuban, a körülmények adottak voltak, de nagyon kevés lehetőségünk kínálkozott a játékra" - utalt arra Gian Piero Gasperini, hogy a hajrában kevés alkalommal volt náluk a labda.
Az olasz edző úgy véli, még akár tovább is juthatnak a csoportból, de annak is örülne, ha harmadik helyezettként az Európa-ligába kerülnének át.
"Szeretném, ha a csapat folytathatná ezt a kalandot. Ehhez azonban nem szabad többet hibáznunk" - szögezte le.
A C csoportban a Manchester City vezet tíz ponttal, majd egyformán öttel következik a Sahtar Donyeck és a Dinamo Zagreb, végül eggyel az Atalanta.