Jump to content

Premier League - jön a Liverpool-City csúcsrangadó

2019. 11. 07. 12:21

A címvédő Manchester Cityt fogadja vasárnap a veretlenül listavezető FC Liverpool az angol labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában, melynek szombati játéknapján a harmadik helyen álló Leicester Citynél az ötödik Arsenal vendégeskedik.

A liverpooli rangadó hatalmas jelentőségű mindkét együttes számára, mivel a hazaiak már most hat ponttal vezetnek a City előtt, és ha legyőznék a címvédőt, előnyük kilenc pontra nőne. A manchesterieknek ugyanakkor nagyon fontos lenne pontot vagy pontokat szerezni, hogy minél közelebb maradjanak a Bajnokok Ligájában címvédő riválishoz.

A Jürgen Klopp által vezetett Vörösök kiváló másfél szezonon vannak túl, minden versenysorozatot figyelembe véve tavaly szeptember vége óta nem találtak legyőzőre az Anfield Roadon, ahol a mostani idényben mind az öt bajnoki meccsüket megnyerték 14 rúgott, és mindössze öt kapott gól mellett. A Josep Guardiola irányította City az eddigi öt idegenbeli bajnokijából egyet veszített el, meglepetésre az utolsó előtti Norwichtól kapott ki szeptember közepén.

A Liverpool ugyan tavaly októberben 0-0-t játszott a Cityvel az Anfielden, de saját közönsége előtt nagyon régen, 2003 májusában veszített el Premier League-találkozót a manchesteri együttessel szemben.

A hazai pályán ebben az idényben még veretlen Leicester esélyesként fogadja szombat este az Arsenalt, amelynél akadnak problémák a csapatkapitány-váltás, valamint az Unai Emery vezetőedző munkájával egyre elégedetlenebb szurkolók miatt is. A londoni Ágyúsoknak legalább pontot kellene szerezniük ahhoz, hogy ne szakadjanak le nagyon az élen álló négyestől, de a kirobbanó formában futballozó Leicester vendégeként ez nem ígérkezik könnyű feladatnak.

A negyedik és a PL-ben öt mérkőzéses győzelmi sorozatot maga mögött tudó Chelsea a kilencedik Crystal Palace-t fogadja, míg az újoncként hatodik Sheffield United a lassan formába lendülő és egyre eredményesebben futballozó Tottenham Hotspurhöz látogat.

 

Premier League, 12. forduló:

péntek:

Norwich City-Watford 21.00

szombat:

Chelsea-Crystal Palace 13.30

Burnley-West Ham United 16.00

Newcastle United-Bournemouth 16.00

Southampton-Everton 16.00

Tottenham Hotspur-Sheffield United 16.00

Leicester City-Arsenal 18.30

vasárnap:

Manchester United-Brighton 15.00

Wolverhampton-Aston Villa 15.00

FC Liverpool-Manchester City 17.30

(Forrás: sportrajongo.hu, m4sport, mti / Fotó: pixabay, mti)