Jump to content

A Real Madrid túladna Bale-en, 20 millióért bárki viheti!

2020. 09. 13. 15:32

A Mundo Deportivo szerint a Real Madrid kész túladni Gareth Bale-en. A lap úgy tudja, hogy a Manchester United már érdeklődött is a walesi szélsőről, ám hivatalos ajánlat még nem érkezett. A madridiak kétségbeesését jól mutatja, hogy az egykoron a világ legdrágább játékosának számító Bale már 20 millió euró ellenében távozhat. 

A spanyol klub régóta szabadulni kíván Bale-től, már csak azért is, mert Zinédine Zidane vezetőedző jó ideje nem számít a játékosra, aki jelenleg is külön edz a csapattársaitól.

A madridiakhoz 2013-ban a Tottenham Hotspurtől érkezett walesi támadó szerződése csak 2022-ben jár le, miközben hetente körülbelül 660 ezer eurót kap, és a Mundo Deportivo című katalán sportlap szerint éppen ez az egyik nehézség, ami miatt nehéz távozásra bírni. Tudniillik amennyire vonzó lehet alacsony eladási ára, vagyis hogy ezen a szinten kevés pénzért megszerezhető, annyira gondot jelent igen magas fizetése.

Bale a spanyol bajnoki címet az FC Barcelonától elragadó Realban a legutóbbi szezonban csupán 16 mérkőzésen jutott szóhoz, akkor is rendre csereként, s mindössze két gólt szerzett.

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti/Fotó: mti, pixabay)