A lipcseiek három magyar válogatott játékosa közül csak Gulácsi Péter futott ki kezdőként a Puskás Aréna gyepére, ugyanis a téli átigazolási szezonban szerződtetett Szoboszlai Dominik továbbra is sérült, míg Willi Orbán ezúttal csak a kispadon kapott helyet. A Premier League-ben címvédőként hetek óta vergődő Liverpoolt főleg a védelemben elképesztő sérüléshullám sújtja, így Jürgen Klopp vezetőedző a 2019-ben a liga legjobbjának választott középpályását, Jordan Hendersont tette be belső védőnek, az ő párja pedig a Bundesligában sereghajtó Schalke 04-től nemrég igazolt, mindössze 20 esztendős török Ozan Kabak volt.
A Liverpool birtokolta az első percekben többet a labdát, de a Leipzig első támadása végén kis híján megszerezte a vezetést, Dani Olmo fejese azonban a kapufáról kifele jövet végiggurult a gólvonalon. Az első negyedóra végén Gulácsinak is nagyot kellett védenie. A 32. percben ápolásra szorult a magyar hálóőr: utolsó emberként messze kifutott kapujából menteni, majd a visszalőtt labdára sprintelt vissza, és akkora lendülettel érkezett, hogy beleesett a hálóba.
A második félidő kimaradt német lehetőséggel indult, de az 53. percben a Liverpool szerzett vezetést: Marcel Sabitzer hatalmas hibát követett el, gyakorlatilag odaajándékozta a labdát Mohamed Szalahnak, az egyiptomi csatár egyedül vezethette a labdát Gulácsira, aki tehetetlen volt. Öt perccel később újabb elképesztő hibát vétett a német védelem, Nordi Mukiele nem tudta kivágni a labdát Sadio Mané elől, a villámgyors támadó pedig Szalahhoz hasonlóan, senkitől sem zavartatva indult el Gulácsi felé, és higgadtan kihasználta a ziccert. A hátsó alakzat stabilizálása érdekében Julian Nagelsmann be is cserélte Willi Orbánt.
A Leipzig rendezte ugyan sorait, és támadott a szépítésért, az utolsó pillanatokban még egy ziccer is kimaradt, de a német csapatnak rendkívül nehéz dolga lesz a visszavágón.
A párharc visszavágóját március 10-én rendezik.
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:
RB Leipzig (német)-FC Liverpool (angol) 0-2 (0-0)
Puskás Aréna, zárt kapus, v.: Slavko Vincic (szlovén)
gólszerzők: Szalah (53.), Mané (58.)
sárga lap: Haidara (5.), Mukiele (5.), Nkunku (52.), Angelino (66.), illetve Ozan Kabak (69.), Henderson (81.)
RB Leipzig:
Gulácsi - Mukiele (Orbán, 64.), Klostermann, Upamecano, Angelino - Sabitzer, Haidara (Poulsen, 64.), Kampl (Hvang, 73.) - Nkunku, Olmo, Adams
FC Liverpool:
Alisson Becker - Alexander-Arnold, Kabak, Henderson, Robertson - Thiago (Oxlade-Chamberlain, 72.), Wijnaldum, Jones - Szalah (William, 90.), Firmino (Shaqiri, 72.), Mané