Jump to content

Harmadik olimpiai aranyát vette célba Kipchoge

2022. 10. 05. 12:15

Eliud Kipchoge, a maratonfutás kétszeres olimpiai címvédője azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a 2024-es párizsi olimpián harmadik ötkarikás diadalát is megszerzi.

"Bízom benne, hogy a dolgok jól alakulnak és 2024-ben ott lehetek majd a rajtnál Párizsban" - nyilatkozta kedden Kipchoge, aki Tokióban elért sikerével a harmadik atléta lett, aki a 42,195 kilométeres távon meg tudta védeni címét, Párizsban pedig az első lehet, akinek ez másodszor sikerül. - "A történelmi tetteket szeretem. Az pedig egyértelműen rajta van a bakancslistámon, hogy sorozatban háromszor nyerjek olimpiai aranyérmet."

A 37 éves kenyai hossztávfutót már most minden idők legjobb maratonistájának tartják, nem véletlenül, ugyanis karrierje eddigi 17 versenyéből 15-t megnyert, egyszer volt második és egyszer, a 2020-as londoni viadalon a nyolcadik helyen ért célba. Ezen felül ő tartja a szám nem hivatalos (1:59:40 óra) és hivatalos világcsúcsát is. Utóbbit éppen másfél hete Berlinben javította 2:01:09 órára. Kipchoge a német fővárosban saját, 2018-ban felállított 2:01:39 órás rekordját adta át a múltnak.

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti/Fotó:pixabay, mti)