Jump to content

BL: bravúrra készül a PSG Münchenben, de az esélyek nem a párizsiak mellett szólnak

2023. 03. 07. 11:27

Az AC Milan és a Bayern München is minimális előnnyel várja a Tottenham Hotspur, illetve a Paris Saint-Germain elleni szerdai visszavágót a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

Nagy különbség ugyanakkor, hogy a német bajnokcsapat idegenben nyerte 1-0-ra a párharc első felvonását, így magabiztosan fogadhatja riválisát. A két csapat párizsi összecsapását - akárcsak a 2020-as finálét - a PSG-nevelés Kingsley Coman döntötte el a németek javára.

A PSG-nél azon az összecsapáson a sérüléséből felépülő Kylian Mbappé csak csereként kapott szerepet, de így is lendületet és veszélyt hozott a franciák játékába. A 2018-ban világbajnok, s a decemberi, argentinok elleni vb-döntőben mesterhármast szerző klasszis azóta teljesen felépült és a hétvégén megszerezte 201. gólját a párizsiak színeiben, ezzel ő lett a klub történetének legeredményesebb játékosa.

A PSG ugyanakkor nélkülözni fogja a brazil Neymart, aki bokaműtét előtt áll, s várhatóan ebben a szezonban már nem léphet pályára. Azaz a hétszeres aranylabdás Lionel Messivel kiegészülő szupertrió ezúttal újra csak -duó lesz.

A PSG korábban képes volt már bevenni a müncheni Allianz Arénát, a 2020/21-es negyeddöntő első mérkőzésén nyert 3-2-re idegenben és akkor a hazai 1-0-s vereség is belefért a négy közé jutáshoz. Most egy esetleges egygólos siker csak a hosszabbítást jelentené az idegenben szerzett gólokat érintő szabály megszűnésé miatt.

Az viszont mindenképpen a Bayern esélyeit növeli, hogy története során - 27 alkalomból - csak egyszer veszített el olyan európai kupapárharcot, amelynek idegenben megnyerte az első mérkőzését: a Bajnokok Ligája 2010/11-es kiírásában Milánóban verte 1-0-ra az Internazionalét, saját közönsége előtt azonban 3-2-re kikapott.

A találkozót 21 órától élőben közvetíti az M4 Sport.

A másik szerdai találkozón két, hazájában nem túl acélosan szereplő csapat, a Tottenham Hotspur és az AC Milan találkozik egymással. A bajnokságban negyedik helyen álló londoniak előbb a másodosztályban szereplő Sheffield Uniteddel szemben búcsúztak az FA Kupától, majd a hétvégén a Premier League-ben kikaptak a Wolverhampton Wanderers otthonában, így a Liverpool három pontra megközelítette őket a tabellán. A Serie A-ban címvédő Milan a Fiorentina vendégeként szenvedett vereséget, és lecsúszott a BL-indulást jelentő negyedik helyről.

A hétszeres BEK/BL-győztes milánóiak történetük során gyakran bajba kerültek az angol csapatokkal szemben. Az oda-visszavágós párharcokban a sorozat egyik sikercsapata nyolcszor jutott tovább, hétszer viszont elbukott szigetországi riválissal szemben, a legutóbbi hat ilyen párharcból pedig ötöt elveszített.

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti/Fotó:pixabay, mti)