Jump to content

Robog tovább a Bayern, Messiék sem tudták megállítani

2023. 03. 08. 23:30

A Bayern München kettős győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé a labdarúgó Bajnokok Ligájában: a nyolcaddöntő szerdai visszavágóján 2-0-ra verte a vendég Paris Saint-Germaint. Az AC Milannak gól nélküli döntetlen is elég volt a Tottenham otthonában a negyeddöntőbe kerüléshez.

Az európai szövetség (UEFA) a müncheni találkozó előtt jelentette be, hogy mindkét klubot megbüntette az első mérkőzésen történt szabályszegésekért. A Bayernnek 44 750 eurót (nagyjából 17 millió forintot) kell fizetnie, miután szurkolói pirotechnikai eszközöket gyújtottak meg és sértő transzparenseket lógattak ki az 1-0-s idegenbeli siker alkalmával, míg a PSG-t 39 500 euróra (mintegy 15 millió forintos) bírságolták, mert drukkerei tűzijátékokat használtak, valamint blokkolták az átjárókat.

A szemerkélő esőben a párizsiakat erősítő argentin világbajnok, Lionel Messi 150. alkalommal kezdett Bajnokok Ligája-mérkőzésen, ezzel Cristiano Ronaldo (178) és Iker Casillas (176) mögött harmadik az örökrangsorban.

Az első félórában mindkét együttes előtt adódtak lehetőségek, ezt követően a PSG előbb elvesztette bordasérüléssel bajlódó csapatkapitányát, Marquinhost. Kis híján kiegyenlített viszont a párharcban, ám Matthijs de Ligt a gólvonal elől vágta ki a labdát az üres kapuból, jóvátéve a hálóőr, Yann Sommer hibáját. A magas intenzitású első félidőben nem esett gól, a második elején viszont igen, ám a kameruni válogatott Eric Maxim Choupo-Moting találatát nem adta meg a játékvezető leshelyzet miatt. Egy óra játék viszont már érvényes gólt ünnepelhetett a korábban még a párizsiakkal BL-döntőt játszó támadó, így összesítésben kétgólosra nőtt a szünet után feljavuló bajor gárda előnye.

A hátrány miatt agresszívebben kellett támadnia a PSG-nek, ezzel viszont az erősödő esőben egyre többször adódott lehetőség kontrára a Bayern előtt. Ezek egyikét gólra váltotta a hatszoros BL-győztes München Serge Gnabry révén, sőt, a csereként beállt Sadio Mané is betalált, ám a katari vb előtt megsérült szenegáli középcsatár gólja nem volt érvényes les miatt. A Bayern enélkül is megőrizte hibátlan BL-mérlegét az idényben, nyolcadik találkozóját is megnyerte, és kettős győzelemmel lépett tovább.

Londonban a csapatbuszok késése miatt tízperces csúszással kezdődött az olasz bajnoki címvédő vendégszereplése, a Milan megőrizte az odavágón szerzett egygólos előnyét a gól nélküli döntetlennel. A 77. perctől Romero kiállítása miatt emberhátrányban futballozó Tottenham szerzett gól nélkül zárta a párharcot. A hétszeres BEK/BL-győztes milánóiak az oda-visszavágós párharcokban kilencedszer jutottak tovább - hét elbukott mellett - szigetországi riválissal szemben.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók:

Tottenham Hotspur (angol)-AC Milan (olasz) 0-0

piros lap: Romero (77. - Tottenham)

Továbbjutott: az AC Milan, 1-0-s összesítéssel.

Bayern München (német) - Paris Saint-Germain (francia) 2-0 (0-0)

gól: Choupo-Moting (61.), Gnabry (89.)

Tj.: a Bayern kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel.

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti/Fotó:pixabay)