Jump to content

BL: a Zeniten és a Chelsea-n a világ szeme

2016. 03. 09. 09:11

A londoniak sorozatban harmadszor küzdenek a továbbjutásért a Paris Saint-Germain együttesével a BL kieséses szakaszában. 2014 tavaszán a Chelsea lépett tovább a negyeddöntőből, tavaly pedig a PSG járt sikerrel a nyolcaddöntőben. A mostani párharc első mérkőzését házigazdaként a párizsiak nyerték 2-1-re.

 

Az angol bajnoki címvédő vezetőedzője, Guus Hiddink szerint hátrányuk miatt nem ők a párharc esélyesei, de azt ígérte, rendkívül kemény ellenfelei lesznek a franciáknak. "Jó csapatunk van, és már visszanyertük az önbizalmunkat. Motiváltnak kell lennünk szerdán, és a játékosoknak maximális összpontosításra lesz szükségük" - vélekedett a 69 éves holland edző.

A Chelsea sérültjei közül John Terry csapatkapitány valószínűleg nem szerepelhet a találkozón, Diego Costa viszont ott lehet a pályán. Hiddink hangsúlyozta, hogy ellenfelük öt-hét játékosát is pihentethette a visszavágó előtt.

José Mourinho decemberi menesztése óta a rosszul rajtoló londoniak veretlenek a Premier League-ben, de még mindig tíz pont a hátrányuk a tabellán a Bajnokok Ligája-selejtezőt érő negyedik helyen álló Manchester Cityvel szemben. A PSG 36 fordulóból álló veretlenségi sorozata február végén szakadt meg, de listavezetőként még mindig 23 pont az előnye a második helyezett Monacóhoz képest.

David Luiz, a párizsi klub brazil védője 2012-ben a Chelsea-vel nyert Bajnokok Ligáját, tavaly viszont már a franciák színeiben szerzett gólt a Stamford Bridge-n. A mostani visszavágó előtt azt nyilatkozta, hogy továbbra is nagy szeretettel gondol a londoni Kékekre, de természetesen eltökélt a PSG továbbjutása mellett.

"Ugyanúgy tisztelem és szeretem a Chelsea-t, mint korábban, de remélem, ezúttal is mi fogunk nyerni. Londonban és a klubnál is nagyon boldog voltam, átéltem ott néhány nagy pillanatot, de immár a PSG-ben játszom és a feladatomra koncentrálok" - mondta David Luiz.

A Zenit-Benfica párharc visszavágóját Kassai Viktor személyében magyar játékvezető dirigálja. A szentpéterváriaknak eddig még nem vezetett meccset, az első találkozót Lisszabonban 1-0-ra megnyerő portugáloknak viszont jó emlékeik lehetnek vele kapcsolatban, mert a statisztikák szerint korábban három alkalommal nyertek és csak egyszer vesztettek, amikor ő volt a bíró.

A portugál bajnoki címvédő és jelenleg is listavezető Benfica azonban nehéz feladat előtt áll, mert a sérült Luisao és Lisandro Lopez, valamint az eltiltott Jardel és Andre Almeida is hiányozni fog a védelemből, ráadásul a sérült kapus, Julio Cesar sem léphet pályára.

A két csapat 2012 tavaszán már találkozott a BL nyolcaddöntőjében, akkor a Benfica lépett tovább, 2014 őszén viszont mindkét csoportmeccsüket a Zenit nyerte. A lisszaboniak számára az oroszországi mutatójuk nem ad okot optimizmusra, ugyanis eddig egy győzelem és két döntetlen mellett négyszer vesztettek, amikor valamelyik nemzetközi sorozatban egy orosz klubcsapat vendégeként léptek pályára.

A szentpéterváriak portugál vezetőedzője, Andre Villas-Boas korábban az Academica Coimbra és az FC Porto trénereként már hétszer találkozott a Benficával. A visszavágó előtt optimistán nyilatkozott, mert szerinte fontos, hogy hazai környezetben játszhatják a második meccset.

"A szurkolóink miatt előnynek tartom, hogy a mi otthonunkban lesz a visszavágó. Biztos vagyok benne, hogy a stadionunk tele lesz, és a drukkereink olyan légkört teremtenek, amely segít a csapatnak, hogy új szintre lépjen. Biztosak vagyunk benne, hogy le tudjuk dolgozni a hátrányt. A Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe jutás az álmunk, ez nagyon fontos esemény lehet az orosz labdarúgás számára is" - közölte Villas-Boas.

A Zenit-Benfica mérkőzés magyar idő szerint 18 órakor, a Chelsea-PSG találkozó pedig 20.45-kor kezdődik szerdán. A londoni nyolcaddöntőt az M4 Sport és az m4sport.hu is élőben közvetíti.

(Forrás: sportrajongo.hu;mti/Fotó:twitter)