Jump to content

Az egykori csodagyerek Spanyolországba igazolt

2016. 07. 28. 08:29

A Chelseanél eltöltött fél szezon nem hozta meg a várt áttörést Alexandre Pato számára, ám a brazil csatár marad Európában, nem tér haza és ezúttal Spanyolországban próbál szerencsét. Pato új klubja több egykori sztárnak segített újra felépítenie a karrierjét, remélhetőleg neki is szerencsét hoz majd. 

A Villarreal labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a brazil Alexandre Pato. A 27-szeres válogatott támadó a Corinthianstól négy idényre kerül a spanyol együtteshez, legalábbis Sao Pauló-i sajtóértesülések szerint ennyi időre szerezte meg hárommillió euróra becsült összegért a futballista játékjogának 60 százalékát a Villarreal. A maradék 40 százalékkal maga Pato rendelkezik.

A 26 éves játékos 2007-től 2012 végéig az AC Milanban futballozott, majd hazatérése után az elmúlt idényben fél szezont a Chelsea-nél töltött kölcsönben.

A brazil válogatottal 2009-ben Konföderációs Kupát nyert, olimpiáról pedig van egy bronza 2008-ból és egy ezüstje 2012-ből.

(Forrás: sportrajongo.hu/Fotó:twitter)