Jump to content

Az "Isteni Diego" az ágyban is isteni

2017. 04. 11. 22:48

A világbajnok labdarúgó egykori felesége, Veronica Ojeda pikáns szextitkokat árult el. Elmondása szerint Diego Maradona a lepedők között is klasszisteljesítményre képes.

 
 
Nem kétséges, hogy Maradona minden idők egyik legjobb futballistája. Az argentin válogatottal 1986-ban világbajnok lett, az angolok elleni negyedöntőben pedig igazi gaztettet hajtott végre, hiszen kézzel szerzett gólt, ahogy ő mondta, "Isten kezével".

Ezen kívül is több száz emlékezetes találatot ért el hihetetlen pályafutása során a Barcelona, a Napoli, a Boca Juniors és a Sevilla színeiben. Most kiderült, hogy az ágyban is kiemelkedőt nyújtott, dacára annak (vagy talán éppen azért?), hogy hosszú ideig kokainfüggőséggel küzdött.
 

"Diego volt a legjobb szeretőm - árulta el Veronica Ojeda egy argentin rádiónak - Ugyanezt monda ő is rólam. Senki nem tudott többet nála. Két évig nem szexeltem senkivel, miután szakítottunk. Életem legjobb éjszakáját vele töltöttem. A Karibi-szigeteken voltunk egy homokos tengerparton, amit csak hajóval lehetett elérni."

Veronica Ojeda (Fotó: Instagram)

A hölgy hozzátette: "Kétséges volt, tudok-e még szeretni valakit Diego után. Tízből tíz pontot adok neki az ágyban. Orális szexben tízből nyolc. Igazi szerelem volt köztünk."

Maradona imádta a szerepjátékokat. Az egyenruhákért különösen rajongott. "Arra kért, hogy öltözzek rendőrnek" - mondta Ojeda, aki azt is elárulta, hogy különleges helyszíneken is szeretkeztek. "Egy alkalommal egy medencés buliban szexeltünk Kolumbiában, miközben a medence tele volt emberekkel. Nem tudom, a többiek látták-e, mit csinálunk."

Maradona idősebb lánya, Dalma nem örült Ojeda nyilatkozatának. "Nagyon szégyenkezve hallgattam ezeket a dolgokat. Teljesen felesleges volt erről beszélni. Ez a legalacsonyabb szint. Semmi rosszat nem mondott apámról, de úgy gondolom, semmi szükség nem volt erre"
(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, m4sport.hu / Fotó: twitter)