Jump to content

Serie A - a hibátlan Inter a városi rivális AC Milan ellen játszik a hétvégén

2019. 09. 19. 11:18

A pályaválasztó a piros-fekete együttes lesz, amely első számú feladataként az ősi rivális 100 százalékos mérlegét szeretné elrontani. 

A hétvégi lesz a 224. Derby della Madonnina, amely az utóbbi időszakban a BL-résztvevő Inter fölényét hozta: az Antonio Conte edzette kék-feketék a városi rivális elleni bajnokikon hat mérkőzés óta veretlenek, a Milan legutóbb 2016 januárjában tudta megnyerni a derbit.

Most is az Inter számít esélyesebbnek, amely százszázalékos a bajnokságban: sorrendben a Leccét, a Cagliarit és az Udinesét győzte le - igaz, kedden a Bajnokok Ligájában nagy meglepetésre hazai környezetben csak 1-1-re végzett a cseh Slavia Prahával úgy, hogy Nicolo Barella a 92. percben egyenlített.

Ezzel szemben a hetedik, két győzelem mellett egy vereséggel álló Milan egész héten a bajnokira készülhetett, ami előnyt jelenthet Marco Giampaolo együttese számára. A vörös-feketék 2017 decemberében kupameccsen legyőzték az Intert, de 2012 óta - minden sorozatot figyelembe véve - hat döntetlen és nyolc vereség mellett csak három győzelmük van a városi rivális ellen. Az összesített mérleg is Inter-fölényt mutat: a kék-feketék 80 győzelmet és 67 döntetlent értek el úgy, hogy 76 alkalommal kaptak ki.

A címvédő, most harmadik Juventus a 11. Veronát fogadja szombaton, míg a negyedik Napoli - amely kedden 2-0-ra legyőzte a BL-ben a címvédő Liverpoolt - vasárnap az újonc Leccéhez látogat.

A római együttesek közül a veretlen, de így is csak nyolcadik AS Roma a második Bologna vendége lesz, míg a kilencedik Lazio a forduló zárómeccsén a Parmát fogadja.

(Forrás: sportrajongo.hu, m4sport, mti / Fotó: pixabay, mti,)