Jump to content

Liverpooli döntetlen a Szuperliga árnyékában

2021. 04. 20. 08:44

A címvédő Liverpool a 87. percig vezetett, de végül csak döntetlent játszott Leedsben az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának hétfői mérkőzésén.

A találkozó a kontinens 12 topklubja által életre hívott és a tervek szerint jövőre induló Szuperliga elleni tiltakozás jegyében telt, ugyanis a Liverpool is ebben a sorozatban kíván majd szerepelni.

A leedsi meccs előtt egy repülőgép szállt el a stadion felett "mondj nemet a Szuperligára" molinót húzva, a hazai játékosok a Bajnokok Ligája-logó alatti "earn it" azaz "érdemeld ki" feliratú pólóban jöttek ki melegíteni, utalva arra, hogy a Szuperligában állandó mezőny lesz, kiesők nélkül. Az Elland Road üres lelátóin pedig egy nagy molinó volt látható "érdemeld ki a pályán, a futball a szurkolóké" felirattal.

Jürgen Klopp, a BL-negyeddöntőben szerdán kiesett Liverpool vezetőedzője közölte, nem változott meg elítélő véleménye a Szuperligáról:

"Korábban azt mondtam, hogy remélhetőleg nem jön létre a Szuperliga. Az emberek nem boldogok tőle, amit meg tudok érteni. Ennél többet nem tudok mondani, mert sem a játékosok, sem én nem tudtunk erről a folyamatról, csak tegnap értesültem az egészről" - közölte a leedsi találkozó előtt a német szakember.

Premier League, 32. forduló:

Leeds United-Liverpool FC 1-1 (0-1)

(Forrás: Forrás:sportrajongo.hu, mti/Fotó:pixabay, mti)