Jump to content

Ébresztik vagy sem Schumachert?

2014. 02. 25. 16:14

A német Focus magazin értesülései szerint nem ébresztik tovább a síbalesete miatt közel két hónapja kómában fekvő Michael Schumachert, legalábbis egyelőre fel kellett függeszteni a folyamatot. A hétszeres F1-világbajnokot január végén kezdték kihozni a mélyaltatásból, ezt menedzsere, Sabine Kehm is megerősítette. Utána állítólag nem nagyon reagált a szervezete, majd tüdőgyulladást kaphatott, de hivatalosan ezt sem ismerték el. Az utóbbi hetekben még biztosan tartott az ébresztés, mert Kehm is ezt állította, de úgy egy hónapnyi próbálkozás után elképzelhető, hogy abbahagyták.

Csakhogy röviddel a Focus információjának nyilvánosságra kerülése után, hétfő délelőtt Kehm cáfolta, hogy ne ébresztenék. "Ez a fázis sokáig eltarthat, ezt nyilván sokan helytelenül értelmezik" - idézte az MTI a menedzserasszonyt, aki eddig leginkább az után szólalt meg, hogy valamilyen sajtóértesülés - szinte mindig tévesnek mondott - került elő.

A lényeg, hogy hivatalosan Schumachert tehát továbbra is ébresztik. Az biztos, hogy az orvosok korábban azt közölték, hogy ez a szakasz hetekig, hónapokig is eltarthat, és egyelőre csak egy hónap telt el.

Schumacher életveszélyes agysérüléseket szenvedett a franciaországi Meribelben, december 29-én, amikor a sípályán elesett, és beverte a fejét egy sziklába. A vizsgálatot az ügyészség lezárta, megállapították, hogy senki sem felelős a szerencsétlenségért, és az expilóta sem hibáztatható. Schumacher tíz méternél is többet repülhetett előre bukása után, de az biztos, hogy nem ment túl gyorsan - szerepel a vizsgálati konklúziók között.

foto: fansshare.com

sportrajongo.hu/sportgeza.hu