Jump to content

Vettel szerint gyenge az új Red Bull

2014. 03. 04. 12:00

Helmut Marko szerint még legalább két hónap kell ahhoz a Red Bullnak, hogy felvegye a versenyt az élmezőnnyel, de abban sem biztos, hogy ebben az évben fel tud zárkózni. Sebastian Vettel szerint túl lassú az autó, de Jenson Button úgy véli, előbb-utóbb helyrejön a világbajnok istálló, és akkor a mezőny élére kerül. Van mire alapoznia: Bahreinben olyat látott Daniel Ricciardótól, amit még soha senki mástól. Bár az angol amondó, a Marussia is meglepetést szerez majd. A bahreini tesztelés lezárta után kevesen irigylik a Red Bull-istállót, amely nagy hátrányba került riválisaival szemben, egyelőre ugyanis messze van attól, hogy gyors és megbízható autót indítson.

Az RB10-es a tesztelés utolsó napján ugyan 77 kört tett meg, annak érdekében, hogy az autó ne robbanjon le újra, lassan kellett haladnia a németnek. A versenyszimulációt nem sikerült végrehajtani, a csapatot több súlyos gond hátráltatja, azaz nem elég egy hibát kijavítani.

„Nem titok senki számára, mennyire lassúak vagyunk. Esélytelenek voltunk arra, hogy a teszteken olyan időeredményeket érjünk el, mint a legjobbak, de sokkal fontosabb dolgunk volt annál, minthogy a kocsi csúcsteljesítményét vizsgáljuk – mondta a legutóbbi négy világbajnokságot megnyerő Sebastian Vettel. – Nem mondanám, hogy esélyesként érkezünk Ausztráliába, de előbb-utóbb rendeződni fog a helyzet.”

Az nso.hu cikkéből kiderül, Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója szerint az idény európai szakaszának kezdetéig nem lesz versenyképes a csapat. „Az idény két hónappal korábban kezdődik annál, mint ami számunkra megfelelő lenne – mondta Marko a Red Bull tévécsatornájának. – Nem tartunk ott, ahol tartanunk kellene, nagyon súlyos a helyzetünk. Fogalmunk sincs arról, mennyi ideig tart, hogy felzárkózzunk, és egyáltalán sikerül-e felzárkóznunk.”

Jenson Button abban reménykedik, hogy a lehető legkésőbb kap erőre a Red Bull, hiszen látta, amint a teszt egyetlen olyan napján, amelyen nyomhatták a gázt az autónak, nagyon erős volt az RB10-es. Az angol péntek délelőtt együtt körözött Daniel Ricciardóval, aki az egyetlen olyan délelőttöt teljesítette a Red Bull új autójával a téli felkészülés során, amelyen odaléphetett a gázra. Nem bírta sokáig az autó, de amíg ment, nagyon jó volt.

„Ha a Red Bull összeszedi magát, nagyon erős. Egyrészt az autó külsején látszik, hogy gyors lesz, az aerodinamika terén még mindig a mezőny előtt jár – mondta Button. – Csak az a kérdés, mikor oldják meg a megbízhatóság kérdését. Amint ez megtörténik, a Red Bull nagyon is versenyképes lesz. Amikor Ricciardóval együtt köröztünk, mögöttem haladt, és az egyenesben nem tudott megelőzni. Ám a tizenegyes kanyarban, amely egy gyors balos, a külső íven simán elhúzott mellettem – még sohasem láttam ilyet. Ha a Red Bull teljesíteni tud egy versenytávot, a mezőny élén lesz.”

Persze Button másokat is elárasztott dicsérettel, például a Marussiáról is azt mondta, hogy meg fogja lepni a közönséget. „Érdekes volt látni, hogy Bahreinben mennyit változtak az erőviszonyok az által, hogy a csapatok fejlesztették az autóikat. Vannak különösen meglepő jelenségek, a Marussiát követve azt vettem észre, hogy sokkal stabilabb, sokkal jobb, mint tavaly. Sokan meg fognak lepődni azon, milyen erős lesz a csapat” – mondta Button a tavalyi konstruktőr-vb 10. helyezettjéről.

fotó: t3-tuning.hu

sportrajongo.hu/nemzetisport.hu