Jump to content

A kilencszeres világbajnok is dicsérte Micheliszt

2014. 04. 22. 17:28

A túraautó-világbajnokság legutóbbi versenyhétvégéjét Franciaországban rendezték, amely ezúttal is a Citroenekről szólt. A francia gyár versenyzői közül Sebastien Loeb az első futamon varázsolt, az utolsó előtti helyről indulva – többek között Micheliszt is megelőzve - végül második lett. Loeb a verseny leintése után dicsérő szavakkal illette Micheliszt, akiről bár nem tud sokat, de azzal tisztában van, hogy gyors és idehaza nemzeti hősnek számít. A Zengő Motorsport pilótája egyébként egy hetedik és egy nyolcadik hellyel zárta a franciaországi versenyt.

Norbi a verseny után elmondta, összességében nehéz volt a Francia Nagydíj belülről. Voltak ugyan bíztató jelek, de nehéz volt. Úgy véli ez jól látszódott kívülről is, hiszen ha valaki az utolsó előtti helyről fel tud jönni a dobogóra, akkor az jól mutatja, hogy mennyivel jár a vetélytársak előtt, utalt éppen Loeb nagy versenyére.

A francia pilóta a Paul Ricard-i első futamon átgázolt a mezőnyön, az utolsó előtti rajthelyről indulva végül csapattársa, Yvan Muller mögött a második helyen zárt. Loeb számára nem jelentette akadályt a sok előzés, elképesztő tempót diktált, mint kés a vajon, úgy ment át a mezőnyön. Sajnos Michelisz Norbert megelőzése sem jelentett számára nehéz feladatot, ám ez azért nagyban köszönhető annak, hogy a C-elysee és a Civic között hatalmas a különbség a motorerőt és a végsebességet tekintve.

A franciák kilencszeres ralivilágbajnoka, aki idén újoncként vesz részt a WTCC-ben a leintés után ugyanakkor dicsérő szavakkal illette a mezőny egyetlen magyar versenyzőjét, elmondta, hogy nagyon gyors versenyzőnek tartja Norbit, akit egyáltalán nem volt könnyű megelőzni.

"Norbit nem ismerem annyira, néhányszor beszéltem már vele, de két dolgot tudok róla, az egyik, hogy egy nagyon gyors pilóta, ezt most is megtapasztaltam, amikor meg kellett előznöm, a másik pedig, hogy ő egy hős Magyarországon" - beszélt Micheliszről a valaha volt legeredményesebb raliversenyző.

fotó:zengomotorsport.hu/ forrás:sportrajongó.hu/molcsapat.hu