Jump to content

Háromszoros világbajnokát gyászolja a Formula–1

2014. 05. 21. 12:55

Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Jack Brabham Formula–1-es világbajnok. Az 1979-es lovaggá ütése óta csak Sir Jackként emlegetett ausztrál háromszor nyert világbajnoki címet.1959-ben és 1960-ban a Cooper csapatban, 1966-ban pedig ő lett az első Formula–1-es pilóta, aki saját nevével fémjelzett autóval ért fel a csúcsra. A rákövetkező évben a Brabham-csapat ismét világbajnokságot szerzett, de abban az idényben az új-zélandi Denny Hulme pilótával.

Utolsó futamgyőzelmét pilótaként 1970-ben aratta Jack Brabham a dél-afrikai nagydíjon, s az idény végén bejelentette, hogy visszavonul a Formula–1-es versenyzéstől, a csapatát pedig Bernie Ecclestone irányította tovább. Brabham 1990-ben felkerült a Nemzetközi Motorsport Szövetség halhatatlanjainak listájára.

Az apja lisztkereskedő volt Sydney-ben, őt magát azonban már korán annyira lenyűgözték a mechanikus szerkezetek, hogy gépészmérnöknek tanult, így nem versenyzőként ismerkedett meg az autósporttal, hanem először másoknak kezdett autókat építeni. Az első nagydíjra már 1955-ben benevezett, de három évig inkább csak F2-es viadalokon állt rajthoz, a Forma-1-ben az 1958-as volt az első teljes szezonja.

A nagy sikert 1959 hozta el számára, akkor aratta első nagydíjgyőzelmét Monacóban, majd Aintreeben a másodikat, és Tony Brooksot legyőzve világbajnok lett Cooperével. A következő idényben Bruce McLarent maga mögé utasítva megvédte címét. 1962-től már saját csapatával, 1966-ban így lett harmadszor világbajnok – ez azóta is egyedülálló eredménynek számít.

1970-ig tartó, 126 nagydíjat felölelő pályafutása során a társai körében is nagy tiszteletnek örvendő Sir Jack Brabham 13-szor szerezte meg a pole pozíciót, 14-szer állhatott fel a dobogó tetejére, és 12 alkalommal futotta meg a leggyorsabb kört, összesen 31 dobogós helyezést könyvelve el. 1979-ben lovaggá ütötték.

Fotó:thebrucemclarenmovie.com forrás:sportrajongo.hu/nso.hu