Jump to content

A Williams bukása és tündöklése

2014. 06. 24. 13:15

Több mint tíz éve nem láttuk olyan versenyképesnek a Williams csapatot, mint a hétvégi Osztrák Nagydíjon. A grove-i istálló akkoriban a domináns Ferrarikat veszélyeztette, ám Juan-Pablo Montoya és Ralf Schumacher távozása után elképesztő mélyrepülés vette kezdetét, mely úgy tűnik, lassacskán újra emelkedésbe csap át.

2005-ben még többször villantott a kék-fehér autókkal Nick Heidfeld és Mark Webber (Monacóban például második és harmadik helyet szereztek), de az év végén meg kellett válniuk a BMW-motoroktól. 2006-ban megtörtént az, ami soha korábban: nemhogy győzelem, de még dobogós helyezés sem jutott a Williams-nek. Nico Rosberg 2009-ig vitte a vállán a csapatot (Alexander Wurz és Kazuki Nakajima felejthetőt nyújtott), aztán komolyan sikerek nélkül továbbállt a Mercedes-hez. Helyére Rubens Barrichello érkezett, de ő sem tudott csodát tenni. Nico Hülkenberg volt az, aki egy esős brazíliai időmérő edzésen kisebb csodát tett a Williams-szel és pole pozíciót szerzett. Ezt követően újabb hullámvölgybe értek, 2011-ben mindössze 5 pontot kapartak össze.

2012-ben aztán megtört a hosszú nyeretlenségi sorozat: Pastor Maldonado vezette győzelemre a csapatot Spanyolországban. Ez a siker – ami akkor megkönnyebbülés volt a hét és fél éves nyeretlenség után – később mégis a visszájára fordult, Maldonado összekülönbözött a csapattal és 2013 végén elváltak útjaik.

A Williams-t felfrissítette a Ferraritól érkező Felipe Massa, oldalán a korábban Maldonado mellett már ügyeskedő Valtteri Bottas-szal újult erővel és motivációval készült a 2014-es szezonra és úgy nézett ki, hogy az új szabályok kedveztek a Williams-nek, az ő autójuk tűnt az egyik legütőképesebbnek. Ehhez képest csalódás volt a szezon első harmada: Massa Ausztráliában elszállt a rajtnál, Malajziában a csapat hozta kínos helyzetbe magát a bohózatba illő „Valtteri is faster than you”- rádióüzenettel és hiába indult Bottas több alkalommal is a második sorból, hét futam után két ötödik hely volt a legjobbjuk úgy, hogy az évad előtt dobogós helyezésekben reménykedtek.

Spielberg jelentette a fordulópontot. A Mercedes pillanatnyi megingását kihasználva Massa és Bottas elfoglalta a rajtrács első sorát, majd a futamon huzamosabb ideig tartották Hamilton és Rosberg tempóját, végül pedig begyűjtötték a harmadik és a negyedik pozíciót – Bottas élete első dobogós helyezését szerezte meg. Könnyen lehet, hogy az osztrák pálya kedvezett a Williams-nek, de jelen állás szerint ők a második erő a Mercedes mögött. Ráadásul Alexander Wurz és Gerhard Berger úgy véli, hogy Ausztriában nagyobb kockázatot is vállalhatott volna a csapat, már ami a gumistratégiát illeti, és így jobban is megszorongathatták volna a Mercedes-eket.

Mindez némi változatosságot hozhat a hátralevő futamokra. Bár a Mercedes még mindig a legjobb, talán a Williams-ben (hosszú idő) után megvan a lehetőség, hogy a legjobb csapat kihívója legyen. Bajnoki cím szóba sem jöhet, egyelőre még a futamgyőzelem sem, de az biztos, hogy a Williams ígéretesebb helyzetben van, mint az utóbbi bő tíz évben bármikor.

(Fotó:foxsports.com/f1fanatic.co.uk)