Jump to content

Két papírforma- és egy meglepetés-eredmény Assenben

2014. 06. 27. 16:55

Nem hozott váratlan fordulatot a Moto3 és a Moto2 időmérő edzése, mindkét kategóriában a bajnokság éllovasa indulhat majd az élről szombaton. Annál meglepőbb viszont, hogy a MotoGP-ben az „Open”-kategóriás Aleix Espargaro bizonyult a leggyorsabbnak a félig esős tréningen.

A legkisebb géposztályban Jack Miller szerezte meg a pole pozíciót, legfőbb riválisa, Romano Fenati pedig csak a kilencedik lett. Ez valószínűleg nem nyugtatja meg teljesen a bajnoki éllovas ausztrált, hiszen Fenati Barcelonában is hamar felzárkózott a hátsó traktusból. A részben esőáztatta kvalifikáción Alex Marquez és a finn Niklas Ajo fért be még a legjobb háromba. Két balul sikerült futam után bőven van javítanivalója Millernek, meglátjuk, sikerül-e ez neki holnap?

A Moto2-ben Esteve Rabat ismét megállíthatatlannak bizonyult. A spanyol Dominique Aegertert és a tavalyi Supersport-bajnokság győztesét, Sam Lowes-t maga mögé utasítva szerezte meg zsinórban harmadik, idén összességében a hatodik pole-ját. Mika Kallio néhány századdal maradt le az első sorról, a finn a negyedik helyről kezdheti meg holnap a Holland Nagydíjat. Mellőle Takaaki Nakagami és Simone Corsi startolhat. Sokan elcsúsztak az edzésen, a legnagyobb bukás a svájci Robin Mulhauser nevéhez fűződik, aki a hajrában vesztette el uralmát a motorja fölött.

A királykategóriában a Moto3-hoz hasonlóan megbolondította az erősorrendet a változékony időjárás: a Q2-ben lezúduló eső szokatlan eredményeket produkált a legjobb tizenkettőben. Az idén bevezetett „Open” géposztály most először szerzett rajtelsőséget a már a korábbi edzéseken is remeklő Aleix Espargaro-nak köszönhetően. Mögötte a két Repsol Honda végzett (Marc Marquez-Dani Pedrosa sorrendben), a második sorból pedig Andrea Iannone, Cal Crutchlow és Bradley Smith indulhat majd a holnapi versenyen. Csalódást keltő edzésen van túl a gyári Yamaha istálló: Jorge Lonrenzo csak a kilencedik, Valentino Rossi pedig mindössze a tizenkettedik helyről várhatja a lámpák kialvását.

(Fotó:walcook.com)