Hamilton tetemes előnnyel, több mint hat tizedmásodperccel végzett az élen csapattársa, Nico Rosberg előtt. Fernando Alonso az első tréninghez hasonlóan harmadik lett. Javultak a Williams-ek, Felipe Massa a negyedik, Valtteri Bottas pedig a hatodik helyen fejezte be az edzést. Jenson Button lett az ötödik.
Daniil Kvyat némi meglepetésre a hetedik helyen zárt, alig egy tizeddel elmaradva Button és Bottas idejétől. Daniel Ricciardo, Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg végzett még a legjobb tíz között.
Kimi Raikkonennek nem jött ki a lépés, szerelés miatti csúszás és újabb technikai meghibásodások után a finn három másodperccel autózott lassabbat Hamiltonnál és bő kettővel Alonso-nál, így lett tizenötödik. Sebastian Vettel autójában motort kellett cserélni, ezért a négyszeres világbajnok nem lépett pályára délután.
Pastor Maldonado is a balszerencsések táborát erősíti, a venezuelai két kört futott, majd összetörte a Lotus-t. Ez az eset eredményezte az edzés első piros zászlóját, később Esteban Gutierrez kipördülő, majd lefulladó Sauberje miatt kellett ismét félbeszakítani a körözést.
Andre Lotterer ezúttal az eredménylista legalján végzett, de csak 43 ezreddel maradt el csapattársa, Marcus Ericsson idejétől.
(fotó: theguardian.com)