Zajlik az élet mostanság a Ferrari háza táján. Nem elég a a csapat sikertelensége, de hol a vezetők, hogy a versenyzők kényszerülnek magyarázkodásra. Korábban már írtunk róla, hogy a csapatvezető Marco Mattiacci Ross Brawnt környékezte meg és győzködte egy esetleges visszatérésről, most pedig Fernando Alonsónak kellett hűségesküt tennie jelenlegi csapata mellett. A spanyol versenyzővel kapcsolatban ugyanis hetek óta tartotta magát a pletyka, hogy álomfizetésért a McLarenhez szerződik.
Alonso a Sky Sport News honlapjának adott interjúban kijelentette, nem szerződik máshová, kitölti szerződését a Ferrarinál és reméli a sikerek sem kerülik már el az istállót túl sokáig.
"Nem áll szándékomban elhagyni a csapatot jelenleg. Szeretnék a Ferrariért győzni, szeretnék nyerni, hogy méltóképpen fejezhessem be a munkám melyet néhány éve itt elkezdtem" - beszélt céljairól a spanyol.
Alonso az idény során sokszor volt érthetően frusztrált csapata autóinak gyenge teljesítménye miatt. A Ferrari az idény elejétől kezdve nagyon komoly lemaradásban van a vb-éllovas Mercedeshez képest, az istállónak esélye sincs a konstruktőri vb-címre, ahogy Alonsónak sincs az egyénire, de még az év végi dobogó is nagy meglepetés lenne.
"Az idényünk nagyon elkeserítő. Nagy reményekkel vágtunk neki a szezonnak, az új szabályok miatt minden csapat a nulláról kezdte a munkát és úgy éreztük, hogy versenyképesek leszünk, sőt azt vártuk, hogy jobbak leszünk a riválisoknál. Ez nem így történt, nem vagyunk versenyképesek. Annyira távol vagyunk a közvetlen riválisainktól, mint még soha. Van úgy, hogy másfél másodpercet kapunk tőlük" - ecsetelte a kétszeres világbajnok, hogy miért is csalódáskeltő az idei szezon a Ferrari számára.
Alonso nem fogta vissza magát, kendőzetlen őszinteséggel válaszolt arra a kérdésre, hogy mi jelenti a legnagyobb nehézséget számára az F1 idei szezonjában.
"Először is az, hogy nem vagyunk versenyképesek, másodszor pedig, hogy igen csak unalmas vezetni a Ferrarit. Az autó nehéz és lassú, ráadásul a megszokott hang is a múlté" - beszélt a nehézségekről Alonso.
A Forma-1 mezőnye legközelebb a hétvégén Olaszországban, a Ferrari hazai pályáján a monzai nagydíjon méri össze erejét.
(Forrás:sportrajongo.hu/Fotó:twitter.com)