Amíg délelőtt Daniel Ricciardo-nak maradt ki értékes idő, a második edzésen Lewis Hamilton várakozott egy órát műszaki hiba miatt. A pontverseny második helyezettje később a pályán sem szabadult meg a gondoktól, alulkormányzottságra panaszkodott.
Az első tréninghez képest erősödtek a Ferrarik, a hazai pályán futó csapat (Raikkonen-Alonso sorrendben) a harmadik és a negyedik helyet szerezték meg délután. Ráadásul csak egy, illetve három tizedet kaptak Rosberg 1:26.225-ös, győztes idejétől, így bizakodhatnak, hogy talán ők lesznek a Mercedes után a második erő a hétvégén, sőt talán még az „Ezüstnyilakat” is megszorongathatják.
Valtteri Bottas zárt az ötödik, Jenson Button a hatodik, Sebastian Vettel a hetedik, Kevin Magnussen a nyolcadik, Felipe Massa a kilencedik, Daniel Ricciardo pedig a tizedik helyen. Gyengén szerepelnek a Lotus-ok, a második szabadedzésen még a Marussia is jobban futott az enstone-i istállónál. Kamui Kobayashi először ült be a versenyautójába a magyar verseny óta, a japán pilóta a huszonegyedik lett.
(fotó: spox.com)