Idén hetedszer indulhatott az élről az ausztrál Jack Miller, aki a rajt után meg is őrizte a vezető pozíciót, de néhány körrel később Alex Rins, Alex Marquez és Miguel Oliveira is megelőzte. Matteo Ferrari eldobta a motorját, ő lett a futam első kiesője. Millert némileg megzavarta az ellenfelek akciója, visszalassult, sőt egy ízben le is szaladt a pályáról, ahová csak a hatodik helyen tért vissza.
Tizenhat körrel a leintés előtt Romano Fenati csapattársa, Francesco Bagnaia állt ki műszaki hiba miatt. Miller visszazárkózott a negyedik helyig, de több másodperccel elmaradt a vezető Rins-Marquez-Oliveira triótól. Ezután Karel Hanika landolt a kavicságyban, a cseh versenyzőnek nem ez volt az első hibája a szezon során. A második helyről induló Niklas Ajo és Miguel Oliveira is elfektette a motort, a portugál a harmadik pozíciót bukta el, végül huszonkettedik lett.
Miközben Miller megkezdte a felzárkózást a vezető Honda-duóra, Efren Vazquez és Romano Fenati a nyolcadik hely környékén csatároztak. Jelenleg nem túl ideálisak a kilátások a számukra, néhány futammal ezelőtt még ők is világbajnoki esélyesnek számítottak, de az utóbbi időben nem teljesítenek jól, így könnyen lemaradhatnak a pontversenyben.
Öt körrel a vége előtt Rins vezetett, de Marquez szorosan követte csapattársát. Miller néhány másodperccel mögöttük haladt. Andrea Locatelli versenyének szintén a technika vetett véget. Marquez az utolsó előtti körben szúrt be Rins mellé és vette át a vezetést. Rins azonban sikeresen visszaelőzte őt az utolsó fordulóban és erre már Marqueznek nem volt válasza.
Jack Miller végzett a harmadik helyen, a két Honda közelebb ért hozzá az összetettben: Marquez hátránya kilenc, Rins-é húsz pont. Dicséretet érdemel a mindössze tizenhat éves Andrea Migno, aki nyolcadikként ért célba.
(fotó: motogp.com)