Óriási fölényben kezdett a Mercedes, a száraz körülmények között megrendezett első szabadedzésen Nico Rosberghez és Lewis Hamiltonhoz képest (akik között csupán másfél tized volt a differencia) egyedül Fernando Alonso maradt látótávolságon belül, a spanyol hátránya fél, a negyedik helyen végző Valtteri Bottas-é már egy másodperc fölött volt. Kimi Raikkonen lett az ötödik, mögötte sormintát alkottak a McLarenek és a némileg szerényen kezdő Red Bullok.
Jól sikerült Max Verstappen debütálása. A Toro Rosso új szerzeménye az első tréningen mindössze négy tizedmásodperccel futott lassabb kört márkatársánál Daniil Kvyatnál, Verstappent a tizenkettedik helyen rangsorolták. A fiatal pilóta ugyan végül a pálya szélén végezte technikai hiba miatt, de F1-es debütálásán így is derekasan helytállt.
Rajta kívül egyébként Roberto Merhi kapott lehetőséget a Caterhamtől a körözésre, a Marussia viszont nem tudta bevetni tartalékosát, Will Stevens-t, a brit versenyzőnek állítólag nem érkeztek meg időben a papírjai.
Hamilton átvette a vezetést a második gyakorláson, két tizeddel verve Rosberget. Bottas 1,2 másodperces lemaradással lett a harmadik, mögötte négy világbajnok, Jenson Button, Sebastian Vettel és a két Ferrari következett.
Bottas csapattársa, Felipe Massa egyelőre nem találja a helyes beállításokat Suzukában, a brazil egyszer sem végzett a legjobb tízben. Kamui Kobayashi és Daniel Ricciardo is összetörte az autóját a második szabadedzésen, amelyet így többször is piros zászlóval kellett félbeszakítani – rajtuk kívül még Esteban Gutierrez is balesetet szenvedett.
Továbbra sem lehetnek nyugodtak a szervezők a Suzukát fenyegető tájfun miatt. Ha a futamot az eredeti időpontban indítják, félő, hogy törölni kell majd, mivel előreláthatólag pont akkor érkezik majd meg az esőzés a pálya környékére.
Ez azonban csak ártana a Forma-1-nek, egy törölt nagydíj mindig rossz reklám és az elvesztett pontok kiadásával tovább folytatódna az amúgy is sokat kritizált utolsóversenyes duplapontos kabaré – vagy triplapontok lennének Abu-Dhabiban vagy az utolsó előtti futam is duplapontos lenne.
Utólagos pótlásra nincsen lehetőség, hiszen egyrészt a Száguldó Cirkusznak indulnia kell Szocsiba, a következő versenyhelyszínre, másrészt hétfőre még rosszabb időt jósolnak. A versenyt valószínűleg szombaton vagy vasárnap egy korábbi időpontban fogják megrendezni (inkább ez utóbbi a valószínűbb), a döntés feltehetően még ma megszületik.
(fp)
(fotó: crash.net, forrás: sportrajongo.hu)