Jump to content

Félbeszakadt a Red Bull Air Race futama

2014. 10. 12. 23:42

A heves sivatagi szélfúvás miatt félbeszakadt a Red Bull Air Race utolsó előtti versenye Las Vegas-ban. A tizenkét pilótából tizenegynek volt már mértideje – sokan hibáztak! – egyelőre nincs döntés arról, hogy a futam eddigi eredményeit vagy az időmérő edzésen elért köröket tekintik hivatalos végeredménynek.

Az első dráma rögtön a verseny elején történt: a pontversenyt vezető Paul Bonhomme-ot kizárták a futamból, amiért az egyik fordulóban túl nagy G-erő érte a szervezetét. A következő párosban induló Hannes Arch, aki szintén harcban van a vb-címért, szintén katasztrofális kört repült, két pilon elütéséért összesen négy másodpercnyi büntetést kapott. Az első két továbbjutó Nicolas Ivanoff és Martin Sonka volt.

A harmadik körből Matt Hall, a negyedikből Matthias Dolderer jutott tovább. Nigel Lamb biztosította a helyét a legjobb nyolc között Kirby Chambliss-szel szemben, ez egyben azt is jelentette, hogy Bonhomme után Arch sem jutott tovább Las Vegas-ban.

Sajnos Besenyei Péternek sem sikerült jól a verseny, a magyar pilóta a köre során elhagyta a „repülőzónát”, nem került mértidő a neve mellé. Ellenfele, Pete McLeod körénél felfüggesztették a versenyt a felerősödő szél miatt, maga a kanadai pilóta sem érezte biztonságban magát a levegőben, úgy döntött, hogy nem repül.

A kényszerszünetben az volt a fő kérdés, hogy érvényesnek nyilvánítják-e a Top12-es szekciót vagy a szombati időmérő edzés eredményeit veszik figyelembe? A kvalifikáció alapján Pete McLeod győz, Nigel Lamb lesz a második, Matthias Dolderer pedig a harmadik.

Hasonló kényszermegoldás előfordult már a sorozat történetében, 2010-ben Rio de Janeiro-ban a heves esőzés és a nagy szél miatt kellett törölni a versenynapot. Akkor az időmérő edzés eredményeit vették figyelembe.

(fp)

(fotó: redbull.com, forrás: sportrajongo.hu)