Jump to content

F1: Montezemolo megerősítette Alonso távozását

2014. 10. 16. 14:57

A Ferrari spanyol versenyzője, Fernando Alonso a 2014-es szezon végén biztosan elhagyja a Ferrari Forma-1-es alakulatát – jelentette ki az olasz gyár korábbi elnöke, Luca di Montezemolo. A szakember a kétszeres világbajnok távozásának okairól is beszélt.

Hivatalos bejelentés ugyan továbbra sem érkezett, az elmúlt hetekben azonban több komoly szaklap is tényként közölte, hogy Fernando Alonso búcsút int a vörösöknek, néhányan azt is biztosra veszik, hogy a spanyol klasszis a McLarennél folytatja pályafutását.

A kétszeres világbajnok helyét állítólag Sebastian Vettel veszi át, aki a Japán Nagydíj helyszínén már elárulta, a szezon befejeztével elhagyja a Red Bullt. Bár a négyszeres világbajnok azt még nem jelentette be, hol versenyez a következő évben, a csapat vezetői többször is utaltak arra, hogy az olasz egylethez tart.

Most a Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo (aki hivatalosan hétfőn adta át pozícióját Sergio Marchionnénak) árult el néhány részletet a „pilótakeringőről”, amikor egy, a RAI televíziónak adott nyilatkozatában kijelentette, Alonso valóban elhagyja a vörösöket.

„Távozásának két oka van: először is ki szeretné próbálni magát egy új környezetben, másodszor pedig abban a korban van, melyben már nem várhatsz túl sokat arra, hogy újra nyerj.” – érvelt az olasz szakember, aki a közös munka alatt jó kapcsolatot ápolt a spanyol pilótával.

„Az elmúlt években sokat szenvedett a nyeretlenség miatt és azt hiszem, máshol is ki szeretné próbálni magát, meg akarja tudni, ott vajon győzhet-e. A versenyzőknek néha szükségük van új motivációra, új környezetre és új ingerekre. Michael Schumacher helyzete, aki oly sok éven keresztül a csapatunkkal maradt, teljesen egyedi.” – utalt Montezemolo a német klasszisra, aki 1996-ban csatlakozott a Ferrarihoz, ahol 2006-os (első) visszavonulásáig versenyzett és ahol 2000 és 2004 között öt egyéni világbajnoki címet szerzett és szinte minden fontosabb rekordot megdöntött.

Noha ő maga is elismerte, hogy a Ferrari jelenlegi formája is közrejátszott Alonso döntésében, Montezemolo mégis megvédte csapatát, mondván hosszú idő után a 2014-es volt az első olyan szezon, amelyikben valóban nem volt versenyképes. „Az elmúlt 15 évben ez a csapat nyert legtöbbet! Igaz, hogy különböző okok miatt már hét éve nem nyert világbajnoki címet, de kétszer is az utolsó futamon veszítette el azt. Az idei évad valóban kiábrándító, több szempontból is és az egyik sajnos a versenyképesség hiánya volt, de ez a sport már csak ilyen.”

(fp)

(fotó: zimbio.com, forrás: motorsportal.hu/sportrajongo.hu)