Jump to content

Indycar: James Jakes visszatér

2015. 02. 17. 09:28

A tavaly év végén megsérült Mikhail Aleshin helyére érkezik idén a Schmidt Peterson Motorsporthoz a brit James Jakes, aki utoljára 2013-ban állt rajthoz Indycar-versenyen.

Jakes köszönetet mondott a Schmidt Peterson Motorsportnak és elmondta: nagyon izgatottan és motiváltan várja, hogy vezethesse az együttes 7-es rajtszámú Hondáját. „A csapat fantasztikus munkát végzett az elmúlt szezonok során, alig várom, hogy közösen haladjunk előre.”

„Amikor 2011-ben bekerültünk az Indycarba, az volt a célunk, hogy két rutinos versenyzőt ültessünk az autóinkba, akik ki tudják hozni egymásból a maximumot. Most eljutottunk ehhez a ponthoz.” – nyilatkozta Sam Schmidt, a csapat társtulajdonosa. Jakes csapattársa a kanadai James Hinchcliffe lesz.

James Jakes eleddig három szezont futott az Indycarban 2011 és 2013 között, legjobb eredménye a 2013-as vasárnapi detroiti futamon elért második hely.

Még öt szabad hely van a 2015-ös mezőnyben, köztük egy az Andretti Autosportnál és egy a Chip Ganassi Racingnél. A Dale Coyne Racing – ahol Jakes korábban két évig versenyzett – még egyetlen pilótáját sem nevezte meg. A Penske idén a Ganassihoz és az Andrettihez hasonlóan négy versenyzőt indít: a címvédő Will Power, valamint Juan-Pablo Montoya és Helio Castroneves mellett a 2014-ben remek teljesítményt nyújtó Simon Pagenaud kapott helyet.

(fp)

(fotó: inautonews.com, forrás: autosport.com/sportrajongo.hu)