A 22 éves brazil pilóta a tavalyi szezonban ’csak’ harmadikként zárt a Forma-1 előszobájának számító GP2-es sorozatban, ám míg az első két helyezett (Jolyon Palmer és Stoffel Vandoorne) 2015-ben maximum csak tesztlehetőséget kaphat, Nasr állandó versenyzői üléshez jutott. Ebben nyilván szerepet játszott a Banco do Brasil vagyis Brazília (és Latin-Amerika) legnagyobb bankjának támogatása, de az ifjú versenyző szerint ez nem minden, a tehetségének is köszönheti, hogy a Sauber leszerződtette.
„Több okból sem lettem bajnok. A GP2 egy nagyon versenyképes kategória, futamokat tudtam nyerni, és harcban voltam a bajnoki címért. Nem minden F1-es versenyző nyeri meg a különböző bajnokságokat, de én csak a GP2-ben nem lettem bajnok. Néhány hiba a csapat részéről, néhány dolog nem stimmelt. Előfordul az ilyesmi, de persze az lenne az ideális, ha az ember mindenhol győzedelmeskedni tudna.”
(forrás: motorsport.com/sportrajongó.hu/Fotó:crash.net;grandprix247.com)