A 32 éves brit hölgy már az első napon autóba ülhet, és először próbálhatja ki az idei, FW37 kódjelű konstrukciót. Toto Wolff feleségét pénteken Bottas váltja, akit szombaton Massa követ a sorban. A vasárnapi tesztnapot felosztották a két pilóta között. A Lotus és a Force India kivételével az összes csapat bejelentette az eheti beosztását.
A címvédő Mercedesnél Hamilton kezdi meg a munkát, majd szombaton folytathatja. Rosberg így értelemszerűen a második, valamint a negyedik napot kapta meg. A ’bikáknál’ Ricciardo körözhet az első két napon, majd Kvyat váltja a háromszoros futamgyőztest. A Ferrari megcserélte a sorrendet Jerezhez képest, így Vettelnek szombatig várnia kell.
A McLaren-Hondánál Button kap lehetőséget csütörtökön és pénteken, Alonso-é a hétvége további része. A Toro Rossonál és a Saubernél naponta váltják egymást a pilóták: a faenzai gárdánál Verstappen, Sainz, Verstappen, Sainz; míg a svájci csapatnál Nasr, Ericsson, Nasr, Ericsson sorrendben.
(forrás: motorsport.com/sportrajongó.hu/Fotó:bbc.co.uk)
F1: A Williams női versenyzője is pályára gurul a barcelonai teszthéten
A brit csapat női tesztpilótája, Susie Wolff is lehetőséget kap a csütörtökön kezdődő négy napos gyakorláson – erősítette meg nemrég a grove-i istálló.